szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Autósokat fosztogató, albán állampolgárságú trükkös tolvajokat fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten - értesült a HavariaPress.

A külföldiekből álló triót egy hosszabb figyelőakciót követően akkor fogták el, amikor éppen a nyomozók szeme láttára fosztották ki egy ugyancsak külföldi rendszámú mikrobusz utasait, a Keleti pályaudvar közelében. A rendőrök egyébként az egyik elkövetőt már ismerték: az illetővel szemben 2007. áprilisában már büntetőeljárás indult hasonló ügyben: akkor 9 hónapot töltött akkor előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe, végül lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá került. Most mindhárom - 28 és 35 év közti - albán férfi őrizetbe került, velük szemben a további eljárást a BRFK szervezett bűnözésre szakosodott munkatársai folytatják le, és vizsgálják, hogy kapcsolatba hozható-e a csapat korábbi, hasonló bűntettekkel.

Budapest rendőrfőkapitánya már korábban elrendelte, hogy a megszaporodott trükkös lopások miatt önálló akciót szervezzenek a BRFK-n az ilyen tolvajok felderítésére. Az akció keretében szerdán délután figyeltek fel a nyomozók három férfira, akik a Keleti pályaudvar parkolójában kiszúrták egy svájci rendszámú mikrobusz jobb hátsó kerekét, majd követni kezdték a kiszemelt járművet. Az elkövetők a Hungária körútnál egy cseh rendszámú gépkocsiból leintették a házaspárt, felhívva a figyelmüket a defektre, majd közülük ketten - mintha valóban segíteni akarnának - élénken gesztikulálva kezdték magyarázni a sértetteknek, hol találnak gumiszerelő műhelyt; eközben harmadik társuk kiemelte a mikrobuszból az utasok értékeit.

A bűncselekmény elkövetése után az albánok továbbhajtottak a Hungária körúton, de elmenekülni már nem tudtak, mert a nyomozók a Francia út és a Tábornok utca kereszteződésében elállták útjukat, majd mindhármukat elfogták. A trió kocsijából hiánytalanul megkerültek sértettek eltulajdonított értékei is. A három gyanúsított kihallgatása jelenleg is zajlik, ez alapján nem zárható ki, hogy korábban hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények elkövetésével is gyanúsíthatók lesznek, ennek vizsgálatát a nyomozócsoport már megkezdte. 2007-ben csak a fővárosban összesen 31 hasonló trükkös lopás történt, ezek közül eddig húszat derítettek fel a nyomozók, 2008-ban pedig csupán tíz ilyen ügynek sikerült a végére járni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Autó

Trükkös tolvajokat kaptak el Pest megyében

Szerb tolvajok elterelték a figyelmét az M5-ös autópályán egy pihenni megálló német autósnak és ellopták 400 eurót (101 ezer 200 forintot) tartalmazó aktatáskáját; a rendőrök rövid idő alatt elfogták a tetteseket és az okozott kár teljes egészében megtérült - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu Itthon

Trükkös tolvajok Ferihegyen

Idén közel kétszáz esetben indított nyomozást a repülőtéri rendőrség vagyon elleni bűncselekmények miatt. Egyre gyakoribbak az ún. „trükkös lopások”.