szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzeti csúcshoz nem fűztek nagy reményeket a publicisták, a közvélemény azonban nem tartotta rossz ötletnek. Összefoglaló az elmúlt hét elemzői véleményeiből és közvélemény-kutatási eredményeiből.

Sólyom László államfő kategorikusan elutasította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívását a nemzeti csúcsra, röviddel annak összehívása után. A köztársasági elnök Jordániából üzente, hogy „az állam nem így működik”, meglátása szerint egy ilyen formátlan tanácskozás inkább elmossa, mintsem kirajzolja a felelősségi viszonyokat. Ezzel meg is adta az alaphangot, azóta ritka volt ugyanis az a közírói, elemzői vélemény, amely kedvezően ítélte volna meg a miniszterelnök kezdeményezését, és eredményeket várt volna tőle.  

Kövesse a nemzeti csúcsot percről percre!
Folyamatosan frissülő beszámoló a hvg.hu-n. Kattintson!
A Nézőpont Intézet fejtegetése szerint a nemzeti csúcs koncepcióját több szempontból is hitelességi deficitje terheli: nem sokkal ezelőtti programját írja felül vele a miniszterelnök, kisebbségi kormányának szűkös a mozgástere, valamint nem tisztázott a kormány és a csúcs viszonya. Gyurcsány kommunikációs sikeréhez a csúcsnak hármas politikai legitimitásra van szüksége: egyrészt az ellenzék, másrészt a korábbi és a mai közjogi méltóságok, harmadrészt a nyilvánosság részéről. A miniszterelnök szempontjából jelentős siker, hogy a Fidesz elnöke is igent mondott a meghívásra. Tovább az elemzői véleményhez.

A hvg.hu-n publikáló Pelle János szerint az összefogás ezúttal is elmarad majd. Mint jósolja: Gyurcsány a válságra tekintettel komoly gazdasági megszorításokat javasol majd, amelyeket az ellenzék, ugyancsak a válságra hivatkozva, lesöpör az asztalról. Eközben a két oldal hívei kölcsönösen egymást fogják vádolni, esetleg egy-két bizottságot alakítanak, majd szétszélednek. Tovább a publicista írásához.

Az Orbán-kormány volt miniszteréhez, Stumpf Istvánhoz tartozó Századvég Alapítvány az elemzésében úgy látja, a Gyurcsány által javasolt nemzeti csúcs homályos összetételű, nehezen beazonosítható érdekeket megjelenítő szereplőkből álló grémium. Szerinte az idő kedvezne egy átfogó társadalmi-gazdasági paktum megkötésének, de a feltételek ebben a formában jelenleg nem adottak, amiből azonban nem következik, hogy le kellene mondanunk a társadalmi megegyezésről. Tovább az alapítvány nyilatkozatához.

A politikai elit által működtetett struktúra és intézményrendszer kimerült. Egyre inkább érdemes elgondolkodni egy ma még bizarrnak tűnő megoldásról, az MSZP és a Fidesz intézményes, kormányzati szintű együttműködéséről, azaz a nagykoalícióról. Nem lehetne-e ennek kiindulópontja a nemzeti csúcs? – teszi fel a kérdést Csizmadia Ervin a hvg.hu-n megjelent írásában. A nagykoalíció tisztes és hatékony kormányzási forma – állítja a politológus. Cikkét itt olvashatják el.

Szimpatikusnak tartja azonban az együttműködésnek ezen formáját a Medián kutatóintézet által megkérdezett polgárok nagyobbik része. A kutatás szerint az ellenzéki érzelmű szavazók többsége is támogatja, hogy a nemzeti csúcson üljenek asztalhoz a politikai és gazdasági élet vezető szereplői.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Nemzeti csúcs: hatvanhat meghívott, élő közvetítés

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az esemény házigazdája nyitja meg szombaton Budapesten a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcsot. A tanácskozás akár egész nap tarthat, délelőtt szólal fel várhatóan Gyurcsány Ferenc kormányfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, valamint Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök.

MTI Világ

EU-csúcs: meg kell előzni a még nagyobb bajt

Az Európai Unió csütörtökön befejeződött brüsszeli csúcsértekezletét megterhelte a nemzetközi pénzügyi válság, és nagy hangsúlyt kapott az a gondolat, hogy össze kell fogni a folyamatok valós gazdasági válsággá alakulásának megakadályozása érdekében, nehogy átgyűrűzzenek a bajok a termelésbe és a szolgáltatásokba.

hvg.hu Itthon

Nemzeti csúcs percről percre

Ma rendezik a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcsot. A tanácskozáson felszólal Gyurcsány Ferenc kormányfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök is. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-val!