szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A III. kerületi Bogdáni úti BKV-buszvégállomásnak a közeli Auchan áruházhoz, a Záhony utca és a Jégtörő utca találkozásához történő áthelyezését is reális elképzelésként tartalmazza az az előterjesztés, amelyről hétfőn tárgyal a főváros vezetése - nyilatkozták vasárnap fővárosi politikusok.

Tájékoztatásuk szerint az Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat több lehetőséget is megfogalmaz a Bogdáni úti végállomás helyzetének rendezésére. A buszpályaudvar területét ugyanis egy jogerős bírósági ítélet alapján az Estívó Kft. szerezte meg kártalanításként.

A Fővárosi Közgyűlés júniusban és augusztusban is tárgyalt a kialakult helyzet rendezési lehetőségéről. A Bogdáni úti ingatlanért cserébe egy XI. kerületi ingatlanegyüttest, a Tétényi úti bevásárlóközpontot, valamint a szomszédos művelődési központ és könyvtár épületét is felajánlotta a főváros. A kft. még egy IX. kerületi ingatlant is megkapott volna egyidejűleg azért, hogy a BKV és a Csatornázási Művek évtizedeken át használták a Bogdáni úti ingatlant. A főváros által felkért szakértők a csere értékarányosságát állapították meg, az ellenzéki frakciók szerint viszont jelentős vagyonvesztés érné az önkormányzatot ezáltal.

Időközben a kerületi Auchan áruház tulajdonosa jelezte, hogy kész az áruházi parkoló szélén helyet adni a buszpályaudvarnak. A III. kerületi polgármester viszont kiállt amellett, hogy a főváros akár kisajátítással is, de tartsa meg a Bogdáni úti buszpályaudvart. A XI. kerület pedig azt jelezte, hogy készek megvenni az értékbecslő által jelzett félmilliárd forint körüli áron az Etele téri ingatlanegyüttest fejlesztési céljaikra. Ezzel egyidejűleg változtatási tilalmat rendeltek el ebben a térségben.

Az Ikvai-Szabó Imre által jegyzett javaslat szerint a Bogdáni úti buszpályaudvarnak az Auchan áruház mellé történő áthelyezéséhez, amit egyébként a BKV sem kifogásol, összességében 2,4-3,4 milliárd forintra lenne szükség. Ennek keretében például a Bogdáni út eddigi használatáért 1,8 milliárd forintot fizetne a főváros a kft-nek. Egyaránt 2,3 milliárd forint körüli összegre lenne szükség ahhoz, ha maradna a BKV-pályaudvar a Bogdáni úton, és a kft. igényét pénzzel váltanák meg, illetve ha kisajátítanák a buszpályaudvart.

A fővárosi politikusok szerint kisajátításra egy múlt évi törvénymódosítás után csak igen kivételes esetben van lehetőség. Jogilag kétséges az, hogy ebben az esetben van-e mód kisajátításra - jegyezték meg.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Több, mint százmilliárd forintot kapna a Főváros a Gázművekért

November elején tárgyalja a fővárosi közgyűlés a Fővárosi Gázművek Rt. többségi részvénypakettjének eladását. A főváros több mint százmilliárd forint bevételre számít a tranzakcióból. Demszky Gábor főpolgármester szerint az eladás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önrészt tudjanak biztosítani a tizenhét, részben megkezdett, részben még csak tervezett nagyszabású fejlesztéshez, melyet az EU mintegy háromnegyed részben finanszíroz.

MTI Itthon

A főváros húszszázalékos áramdrágulással számol

A fővárosi önkormányzat és 246 intézménye jövő évi villamosenergia-költségének tervezése során legalább 20 százalékos áremelést vegyünk figyelembe; ezt rögzíti az az előterjesztés, amelyet Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nyújtott be a város vezetőinek hétfői kabinetértekezletére - tudta meg az MTI fővárosi politikusoktól.