Az értesülést a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nem erősítette meg. Rendőrségi források ugyanakkor nem cáfolták az MTI helyszínről származó információját, miszerint a csibráki fafeldolgozó bérlője az áldozat. A további tájékoztatástól a nyomozás érdekére való tekintettel elzárkóztak. Horváthné Tóth Valéria, Csibrák körjegyzője elmondta: a felszámolás alatt álló üzemet az utóbbi hat hónapban Huszein Tamer bérelte a felszámolótól. A körjegyző hozzátette: helyben annyit tudtak a férfiról, hogy Szegeden van a vállalkozása központja, és azt, hogy arab ország állampolgára.
A férfit kora reggel Gyönk közelében ölték meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a későbbi áldozat egy nővel utazott, amikor egy maszkot viselő férfi az autót megállította, és lelőtte. Az elkövető a holttestet az út szélén hagyta, és a nővel tovább hajtott. Később azonban a nőt is kitette az autóból, a járművet Tamásiban egy parkolóban találták meg. Az elkövető hollétéről egyelőre nincs információ.
Huszein Tamer a Kumbor-perként ismert eljárás másodrendű vádlottja volt 2003-ban. Az ügyészség zsarolással és más bűncselekménnyel vádolta meg a Szegeden élő, egyiptomi származású orvost. 2005-ben a Budai Központi Kerületi Bíróság 9 év börtönbüntetésre ítélte. A delmagyar.hu 2008 februárjában arról számolt be, hogy másodfokon a Pest Megyei Bíróság az ítéletet megalapozatlannak mondta ki, és hatályon kívül helyezte. A pert 2008 februárjában a budapesti II. és III. kerületi bíróság kezdte újra tárgyalni.
Egyiptomi férfit lőttek agyon hajnalban Gyönknél
Az egyiptomi állampolgárságú Huszein Tamert, a Kumbor-per egyik volt vádlottját lőhették le szerda reggel, a Tolna megyei Gyönk közelében.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.