A televíziós társaság közleményében az áll: a híradó szerkesztőségének ablakát érte két találat, személyi sérülés nem történt, a töltényeket még nem találták meg. Az MTI a televízió kőbányai, Kőrösi Csoma Sándor út 19. szám alatti épületében egy helyszínen tartózkodótól úgy értesült: a szerkesztőség plafonjába fúródott a belőtt tárgy.
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt közölte: a péntek estétől hétfőig terjedő időszakban történhetett a bűncselekmény, amelyet a rendőrök szerint vélhetően az éjszakai órákban követtek el. Tájékoztatása szerint a lövésnyomokra a biztonsági őrök figyeltek fel, a lövedékek a külső üvegfalat áttörve a magasföldszinten levő hírszerkesztőség álmennyezetébe fúródtak.
A szóvivő a fegyver pontos típusáról és a becsapódott lövedékek számáról egyelőre nem közölt részleteket. Csak annyit mondott, hogy több lövésről van szó. Az ügyben a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást - tette hozzá Tafferner Éva.
Demszky Gábor (SZDSZ) bejelentette, hogy saját főpolgármesteri keretéből egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. "A jövőben is pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül fogok fellépni minden olyan cselekedet ellen, amely a sajtószabadságot veszélyezteti. Akik fenyegetéssel, erőszakkal, sőt lövésekkel akarnak "érvelni" a szólás- és véleményszabadság ellen, azok a magyar demokrácia ellen intéznek támadást" - áll a főpolgármester közleményében.
A televízió hírportálján, az atv.hu-n az olvasható, hogy ötször lőttek az ATV székházára, és a televízió egyik műsora a hétvégén is kapott fenyegetést. A betelefonáló azzal fenyegette meg az ATV-t és egyik műsorának szerkesztőségét, hogy ha nem szűnnek meg a televízión sugárzott "rasszista műsorok", hamarosan a tettek mezejére lép, üzenetét az utolsó figyelmeztetésnek szánja - közölték, hozzátéve: az üzenetet be is olvasták élő adásban. Mint írták, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a fenyegetés és a lövések között összefüggés lenne.
Belőttek az ATV székházába
Éles lőszerekkel lőttek rá az ATV székházára - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfőn, miután a televízió arról tájékoztatta az MTI-t, hogy híradójuk szerkesztőségének ablakát két találat érte. A főpolgármester egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az atv.hu szerkesztősége közölte: a Vidám Vasárnap, a Hit Gyülekezete élő, interaktív vallási műsora kapott a hétvégén fenyegetést.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.