szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Egy sportreklám-jogokat értékesítő cég megszerzésének célja vezetett odáig – a rendőrség gyanúja szerint –, hogy egy újságíró egy vállalkozóval összeállva megzsarolta a Sport&Média Kft. egyik tulajdonosát, majd valószínűleg az ő megbízásukból késelték meg az illetőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) a nyomozás csak ezt követően indult el, hogy a mentőszolgálat feljelentést tett.

Csákány Tibort a legjobb hazai bűnügyi újságírók között tartották számon, egészen addig, amíg 2005-ben a móri bankrablás akkori gyanúsítottjával, Kaiser Edével tervezett interjújára magával vitte az alvilág egyik ismert alakjaként számon tartott Haris Sándort, gúnynevén Tureket. A próbálkozás megakasztotta Csákány karrierjét, s ott kellett hagynia a Kékfény szerkesztői posztját. Ezt követően a sokak által piramisjátéknak tartott autómatricás Il Ferro körül, majd a Földesi-Szabó László nevével fémjelzett Egymásért Egy-Másért Alapítvány háza táján jelent meg. Utóbbi megbízásából Csákány cége, a Crime-Line Kft. egy filmet forgatott. 

Csákány cége a mostani zsarolási ügy kapcsán is felbukkant. A Crime-Line a tulajdonosa a XV. kerületi székhelyű, idén augusztus 13-án létrehozott Sport&Marketing Crew Kft.-nek, amely a sportreklám-jogokat értékesítő Sportlife Média Kft. honlapjának üzemeltetőjeként szerepel.

A cégháló
A Sportlife Média egyik tulajdonosa volt 2006 szeptemberétől egy éven át a V.&A. Invest Kft., amely a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó HR-Regular és a Human Rent Magyarország egyik volt tulajdonosáé, Hídvégi Attiláé. A V.&A.-t aztán egy off-shore cég, a Chesterman International Ltd. követte a tagok sorában. A cégben korábban tulajdonos volt a cikkben említett Hídvégi, aki a zsarolási ügy másik gyanúsítottjával, Pálocska Jánossal egy időben, 2007. augusztus 1-jén, vált meg a vállalkozástól. A helyükbe lépő Chesterman kézbesítési megbízottja egyébként Bölcskei Zsolt ügyvéd, aki Pálocska védelmét is ellátja.

A Sportlife Média kft. ügyvezetője néhány hónapja szembesült azzal, hogy cégtársa, Hídvégi Attila mögött a nem túl jó hírű Pálocska János áll, aki egyébként a cég kintlevőségének kezelőjeként tevékenykedett. Mivel Hídvégi a saját szellemi termékének nyilvánította a céget, a sértett – tudomásunk szerint – úgy döntött, nem viszi tovább az ügyvezetői teendőket, és létrehozta a Sport&Média Kft.-t, amelynek megszerzése volt az üzlettársak célja, s emiatt robbant ki a zsarolási ügy.

Pálocska egy amerikai off-shore cég, a Sport&Media Rent LLc. alá szervezte volna be a Chesterman nevű off-shore céghez és a Csákányhoz tartozó vállalkozásokat: a Sport&Marketing Crew-t és a Stúdió Crew-t. A Chesterman képviselője egyébként Pálocska, kézbesítési megbízottja pedig Bölcskei Zsolt.

A cégtulajdonos a többszöri fenyegetések ellenére sem volt hajlandó átadni a cégben lévő üzletrészét a Sport&Média Rent Llc.-nek. Miután a férfi megmakacsolta magát, néhány hete ismeretlenek rátámadtak és megszurkálták. Ezután indult el – a mentőszolgálat hivatalból tett feljelentése alapján – a nyomozás.

Kicsoda Pálocska? (Oldaltörés)

A BRFK munkatársai Pálocska Jánost és Csákány Tibort zsarolással gyanúsították meg. Pálocska esetében a bíróság szükségesnek tartotta az előzetes letartóztatás elrendelését, Csákány kapcsán viszont elégnek vélte a házi őrizet kiszabását. Csákány ügyvédje, Holló Gábor szerint védence semmi mást nem tett, minthogy üzletrészét akarta átruházni, ami viszont nem bűncselekmény. A szurkálással és az arra való felbujtással Csákány nincs is meggyanúsítva – mondta a hvg.hu-nak a védő, aki szerint a sértett állítása szerint Csákány Tibor őt nem fenyegette meg és üzletrészét sem kívánta megszerezni. A védelem ezért indítványozza a Csákány elleni nyomozás megszüntetését.

Pálocska János, akit rablásért, zsarolásért többször meggyanúsított a rendőrség – a Parlamenti Vizsgáló Bizottság jegyzőkönyve szerint – az olajügyekben is érintett volt, Sándor István alezredesnek, a Papának nemcsak barátja, hanem családtagja is volt, miután Papa lányával, Sándor Líviával együtt élt, akivel közös cégük a Cash-Mayer Kft. volt. Papa közrejátszott a később felrobbantott Boros Tamás híres videóvallomásának létrejöttében, a Conti-Car és az Energol elleni nyomozásban. Pálocska János kapcsolatba hozható az ukrán Sztecura Leonyid Pavloviccsal, ismertebb nevén Loncsikkal, akiről Dietmar Clodo azt vallotta: ő a bombagyár valódi irányítója, és ő biztosította ehhez a logisztikai hátteret. Loncsikról sokan úgy vélik: köze volt a Magyarországon robbantó szlovák csoportokhoz.

A Clodo-ügyben ugyancsak Sándor István nyomozott, és Loncsik volt a rendőrség védett koronatanúja. Pálocska pedig megjelent olyan cég környezetében is, amelyben Loncsik hamis útlevéllel Leonyid Goldstein néven szerepelt. Stecurát egyébként szintén Bölcskei Zsolt, Pálocska János jelenlegi ügyvédje védte.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!