Ujhelyi István Gyenesei István önkormányzati miniszteri kinevezése után lemondott a tárca államtitkári posztjáról. Az MSZP egyik alelnöki posztját is ellátó politikus azóta elsősorban a turizmussal és sportfejlesztéssel foglalkozott; meghatározó szerepe volt például a Dakar-rali magyarországi megrendezésében és a Balaton melletti MotoGP-futam jogának megszerzésében - olvasható a lapban.
Ujhelyi megüresedett államtitkári helyét sokáig nem töltötték be az Önkormányzati Minisztériumban, és technikailag már nem is fogják. Az államtitkári mandátumot ugyanis a napokban - a közlekedési miniszter helyére korábban befutónak tűnt - Tukacs István kapta meg, akit a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztosnak neveztek ki a kancelláriaminisztériumnál, államtitkári rangban - áll a Népszabadságban.
Ujhelyi visszatér
Elfogadta a miniszterelnök felkérését Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár, és a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - tudta meg a keddi Népszabadság.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.