A legtöbb kérdést pénteken és szombaton az oktatási és a közlekedési tárcavezető kapta, előbbi 173-at, utóbbi 172-t. Szintén 100 feletti írásbeli kérdést intézett a Fidesz a szociális, az egészségügyi, az igazságügyi, a földművelésügyi, az esélyegyenlőségi és a pénzügyminiszterhez.
A házszabály szerint az írásbeli kérdésekre 15 napos határidővel kell válaszolni, az nem számít, ebből mennyi a munkanap. Az Országgyűlés ellenőrzi, hogy a miniszterek betartják-e ezt a határidőt, ha nem, a házelnök figyelmeztető levelet küld a tárcavezetőnek. A Fidesz és a KDNP most beadott írásbeli kérdéseinek január 5-én és 6-án jár le a határideje.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke azt mondta: az országgyűlési képviselők alkotmányos joga és kötelessége is, hogy a kormány tagjait többi között "írásbeli kérdések útján is ellenőrizzék". Hozzátette: mivel véget ért az őszi ülésszak, erre most ezt látták megfelelő formának.
Az elmúlt esztendőkben nem volt példa ilyen év végi kérdésdömpingre. Tavaly az ellenzéki pártok ugyanebben az időszakban 26 írásbeli kérdést nyújtottak be a miniszterekhez, illetve a kormányfőhöz. A szocialista-liberális koalíció 2002 óta tartó, második kormányzása idején eddig a legtöbb kérdést, mintegy 300-at, 2004-ben intézték az ellenzéki pártok a tárcavezetőkhöz, illetve a miniszterelnökhöz az év végén.
Fideszes kérdéscunami karácsonyra
Több mint 1300 írásbeli kérdést adott be a Fidesz két nap alatt a miniszterekhez, kétszer annyit, mint eddig egész évben - derül ki az Országgyűlés adataiból.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.