Mindenre van magyarázat © MTI

hvg.hu: Önről sok mindent el lehetne mondani, csak azt nem, hogy köze sincs a sporthoz.

Dr. Gyenesei István: Nyílván arra gondol, hogy sportért felelős miniszterként, sportapa is vagyok, akinek a legkisebb lánya itt van az olimpián és öttusában fog indulni.

hvg.hu: Márciusban azt írta a blogjában, hogy kevés esélyt lát Leila kvótaszerzésére, de akarata és hite segíteni fogja a célja elérésében…

Dr. Gyenesei István: Őszinte leszek! Amikor ezeket a sorokat leírtam, semmi esélyt nem adtam a kvótaszerzésre, de tudtam, hogy Leila is olvassa a naplómat, ezért jeleznem kellett neki, hogy valaki bízik benne.

hvg.hu: A magyar csapatban is sokan bíztak.

Dr. Gyenesei István: Még nem vagyunk a végén, ezért nem szívesen értékelek. Igazából ezt még nem mondtam senkinek, de hiszem, hogy a magyar csapat várokozáson aluli teljesítményében bizony az is nagy szerepet játszik, hogy Kolonics Gyuri a felkészülés hajrájában távozott közülünk. Ha kimondjuk, ha nem, ez megfogta a magyar csapatot.

hvg.hu: A mostani szereplés üzenetnek is felfogható?

Dr. Gyenesei István: Másképp közelíteném meg. A mostani helyzet megtanít bennünket egy nemzeti alázatra az olimpia iránt. Egy kicsit túl lettünk értékelve az évtizedek során, jóval a gazdasági és válogatási lehetőségeink felett kaptunk „ajándékba” eredményeket. A világ megváltozott, s az hogy melyik ország, milyen sikereket ér el a sportban, az nagyban függ attól, hogy milyen gazdasági potenciál áll az adott ország mögött.

hvg.hu: Harminc-negyven évvel ezelőtt sem álltunk gazdaságilag sokkal jobban, mégis voltak eredmények.

Dr. Gyenesei István: Pont ezt jeleztem, hogy minden megváltozott. A hidegháború idején a szocialista országok a sporton keresztül akarták bemutatni az erejüket, mert a gazdaságit nem tudták, de a világ ezt tudomásul vette, belefért az akkori vetélkedésbe. A fejlett országok ma már elértek egy olyan szintet, hogy nem a gazdasági potenciálbeli különbség különbözteti meg őket egymástól, hanem valami más. Ez a tudomány, a művészet és a sport. Ide fordítják a pluszpénzeiket, forrásaikat, ami nekünk nincsen.

hvg.hu: Akkor mit tehetünk?

Dr. Gyenesei István: Tudomásul vesszük, hogy az ezüstéremnek, a bronzéremnek és a helyezéseknek hatalmas értéke van az olimpián. Egyébként, ha mi most nyerünk két-három aranyérmet az elkövetkező napokban, akkor a nemzetek rangsorában ismét a legjobb 20 között leszünk, kérdezem én, miben vagyunk ma mi a világon az első húsz között 204 ország versenyében? Ez csak a sport lehet, még akkor is, ha feleannyi aranyérmet nyerünk, mint amennyire számítottunk.

hvg.hu: Akkor ebbe bele kell nyugodnunk?

Dr. Gyenesei István: Nem feltétlenül. Viszont lényeges, hogy nem egymásra kell mutogatni ebben a helyzetben, hanem a jövőben is ki kell hozni magunkból a legtöbbet. Ennél többet ér a magyar sport, mint amennyit itt teljesített. Athénban viszont túlértékelődött, többet kaptunk, mint amennyit akkor ért, olyan eredmények jöttek be, amelyekre nem is számítottunk, most viszont olyanok nem, amelyekre számítottunk. A magyar sport értéke és ereje a kettő között van.

hvg.hu: Miért csak most hallunk véleményeket?

Dr. Gyenesei István: Ezek emberi tulajdonságok. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy várjuk, akkor ahelyett, hogy mindenki körülnézne a saját háza táján, végiggondolná, hogy mit lehetett volna másképp tenni, hogyan aránylanak egymáshoz a rajtunk kívülálló és a tőlünk függő okok, ahelyett, hogy megvizsgálnák a saját szerepüket ebben, mit tettek vagy nem tettek meg az elmúlt 20-30 évben, és mennyire érintettek a versenyzők szereplésében, inkább máshová tekintenek. Előre akkor tekintünk, ha ismerjük a feladatot, addig az ember a lába elé néz, mert különben eshet egy nagyot.

hvg.hu: Azért ébresztő is lehet ez az olimpia.

Dr. Gyenesei István: Ezek a versenyzők itt missziót teljesítettek, senki sem kirándulni jött. Néha a sikertelenségnek és a kudarcnak is örülni kell. A továbblépés szempontjából a kudarc jobb, mint a siker. Az elvakítja az embert, a kudarcból lehet tanulni, onnan fel kell állni. Ennek nem örül senki, de maradjunk annyiban, hogy az akadályként elénk gördített kövekből, kis ügyességgel lépcsőt lehet építeni. A tehetségtelen ember meglátja az akadályt, megáll és leül, a tehetséges elkezd a kövekből lépcsőt építeni.

Kolozsi Ildikó / Peking