A megállapodást - amelyet még pénteken írtak alá - az ELTE, a Szegedi, a Debreceni, a Pécsi Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem (ME) Bölcsészettudományi Karának dékánjai látták el kézjegyükkel - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Fazekas Csaba, a miskolci felsőoktatási intézmény bölcsészettudományi karának dékánja. Az együttműködésben egyebek mellett rögzítették, hogy kölcsönösen elismerik az egymás intézményében alapszakon teljesített 50 kredites modulokat, amely a hallgatók számára megkönnyíti a mesterszakos felvételit. Megállapodásuk vonatkozik a tanári, valamint a BA-specializációs modulok 50 kredites körére is.
Összehangolja felvételijét öt hazai egyetem
A tudományegyetemeken szerzett mesterszakos diplomák értékének megőrzése a célja annak a megállapodásnak, amely szerint a mesterszakos felvételi rendszerük minél teljesebb összehangolására törekszenek a jövőben az ország vezető bölcsészettudományi karainak dékánjai.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.