A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétfőn bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekről.
A szocialista párt elnökségétől támogatást kért Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, és erről szavaztatta meg a testületet, amely egyhangúlag kiállt a tervezett intézkedések mellett. Az elnökségi ülés után tartott kormányülésen pedig a miniszterelnök azt kérdezte a kabinet tagjaitól – köztük az államtitkároktól is –, hogy „tiszta szívvel és aktívan” támogatni tudják-e a tervezett lépéseket, valamint van-e köztük, akinek ez a politikai hitvallásával nem egyeztethető össze, és ebben a helyzetben inkább távozni akar. A kormány tagjai közül senki nem jelezte ellenvetését.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap délelőtt a szocialista elnökséggel, azután a kormánnyal egyeztette a tervezett intézkedéseket, délután pedig a szocialista frakció ülésén teszi ugyanezt. Az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításának konkrét lépéseit a kormányfő hétfői évindító beszédében jelenti be a parlamentben.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.