Hegedűs Lajos azon a budapesti konferencián beszélt erről, amelyet a Fidesz szervezett a középületek akadálymentesítéséről. A MEOSZ elnöke szerint az utóbbi két évben felgyorsult a közhasználatú épületek akadálymentesítése, ennek oka pedig elsősorban az új, európai uniós források.
Véleménye szerint ezen uniós forrású pályázatoknál különösen fontos, hogy nemcsak akadálymentesítési célúak, hanem hangsúlyozzák a "mindenki által használhatóságot" is. Az uniós mellett célpályázatok is megjelentek az utólagos akadálymentesítésre, amelyek kiszámítható forrást jelentenek az ilyen épületeket üzemeltetőknek. Összességében tehát a korábbinál lényegesen magasabb források állnak rendelkezésre - fűzte hozzá.
Hegedűs Lajos megjegyezte, éveken keresztül az volt a válasz az akadálymentesítésekre, hogy nincs rá pénz. Most azonban van pénz, ugyanakkor ehhez akaratra, jó tervekre, jó megvalósításokra is szükség van - mondta. Elmondta, hogy szakmai hibák miatt nagyon sok az elutasított pályázat, mert az épülettervezéssel foglalkozó szakemberek egy része nem ismeri jól ezt a területet. A konferencián a szövetség vezetője közölte: 600 ezer, fogyatékkal élő ember megoldandó kérdése az akadálymentesítés. "Ami nekünk nélkülözhetetlen, az mindenki másnak kényelmes" - jegyezte meg.
Soltész Miklós országgyűlési képviselő, a Fidesz-KNDP népjóléti kabinetének vezetője megnyitó beszédében kiemelte: amikor akadálymentesítésről beszélünk, nemcsak fizikai, hanem infokommunikációs akadályok megszüntetéséről is szó van. A fogyatékos emberek jogairól szóló 1998-as törvény 2005 végét jelölte ki határidőnek a magyarországi középületek akadálymentesítésének megvalósítására. Ezt később módosították, az új határidő 2010. december 31-e lett.
A középületeknek csak fele akadálymentesített
A középületeknek mintegy 45 százalékát akadálymentesítették eddig a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) nem hivatalos, tapasztalati becslése szerint - mondta a szervezet elnöke csütörtökön.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.