A korábbi pályázatkiírás miatt a múlt év végén a főpolgármester szorgalmazására a Fővárosi Közgyűlés elvonta a bizottság ezen jogosítványát, amelyet az idén januárban visszakapott a testület. Pesti Imre (Fidesz), a bizottság alelnöke csütörtökön helyszíni kiosztású javaslatban kezdeményezte, hogy a bizottság írjon ki pályázatot a Nyírő Gyula, az újpesti és a Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatói posztjára. Az utóbbi két intézmény élén 2003 óta nyugdíjjogosult vezetők állnak, a Nyírő Gyula kórházat pedig megbízott vezető irányítja az előző főigazgató országos tiszti főorvosi kinevezése óta.
A testületi ülésen többségben lévő ellenzékiek a napirend megszavazását az általuk benyújtott javaslat tárgyalásához kötötték. Az ellenzék támogatásával, a jelenlévő MSZP-s és SZDSZ-es képviselők tartózkodásával a bizottság a pályázat kiírása mellett döntött.
Pesti Imre azt mondta: a közel egy éve tartó huzavonát ideje lenne lezárni. Úgy vélte, hogy célszerű lenne, ha a nyugdíjjogosultak helyét, illetve a megbízott vezetői posztot végre pályázati úton töltenék be. Pozitívumként említette, hogy az ülésen jelen lévő koalíciós képviselők nem szavaztak a javaslata ellen, csak tartózkodtak. Szakmailag Kökény Mihály volt miniszter, szocialista bizottsági tag is egyetértett a vezetőcsere létjogosultságával - tette hozzá. Mint az alelnök megjegyezte, az volt a céljuk, hogy a közel egy éve tartó, "nem tisztességes politikai alkuk köréből" kiemeljék az egészségügyet, rendezzék a vezetőváltást, amivel szerinte "közbéke alakulhat ki" a fővárosi egészségügyben, illetve a szakbizottságban. Hozzátette: ismeretei szerint a közgyűlés két legnagyobb frakciójában megvan a támogatottsága ennek a lépésnek.
Steiner Pál (MSZP) frakcióvezető közlése szerint a szocialistáknál az a tavalyi határozat van érvényben, amely szerint jelenleg nem időszerű a vezetői pályázat. Úgy vélte, hogy a bizottság elnöke nem mérlegelt kellően egy olyan helyzetben, amikor nem volt meg az ülésen a koalíciós többség. A kialakult helyzetet megvizsgálják, "ez nem egy végleges döntés" - szögezte le. Hozzátette: van lehetőség arra, hogy a főpolgármester ismét felfüggessze a döntés végrehajtását, csakúgy, mint tavaly. Ha ez megtörténik, a kérdés a közgyűlés elé kerül, ahol jelenleg a koalíciónak és az ellenzéknek ugyanannyi szavazata van, patthelyzetben vannak - mondta Steiner Pál.
John Emese (SZDSZ) frakcióvezető közölte, hogy képviselőcsoportjuknak érvényben van az a határozata, amely szerint egyelőre nem tartják indokoltnak e pályázatok kiírását. A frakcióvezetőnek arról nincs információja, hogy a főpolgármester mit lép ez ügyben.
A külföldön tartózkodó Demszky Gábor az MTI telefonos megkeresésére nem reagált. Kabinetfőnöke, Gyekiczki András csak annyit közölt, hogy még nem alakították ki az álláspontjukat.
Tavaly Havas Szófia (MSZP) egészségügyi bizottsági alelnök indítványára fideszes támogatás mellett döntött a szakbizottság a három főigazgatói pályázat kiírásáról. A főpolgármester megvétózta ezt, a kérdés így a közgyűlés elé került. November végén a közgyűlés előbb Havas Szófia és Bőhm András (SZDSZ) szavazatával elutasította a főpolgármesteri vétót. Később Devánszkiné Molnár Katalin, az MSZP frakcióvezető-helyettesének javaslatára, a Fidesz tiltakozása ellenére újból szavaztak. Ekkor a háromfős MDF-frakció támogatásával a közgyűlés a főpolgármester álláspontjának megfelelően elutasította a pályázat kiírását.
A közgyűlés a múlt év végén a városvezetés kezdeményezésére elvonta az egészségügyi bizottság kinevezési jogkörét, amit az idén a szervezeti szabályzat újabb módosításával ismét visszakapott a testület. Havas Szófia, aki korábban kezdeményezte a pályázatok kiírását, csütörtökön külföldi útja miatt nem volt jelen az ülésen.
Főigazgatókat keresnek három budapesti kórház élére
Ismét pályázatot írt ki három kórház főigazgatói posztjára a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága, amely a csütörtöki ülésen az ellenzék támogatásával, az MSZP és az SZDSZ képviselőinek tartózkodása mellett hozta meg döntését.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Gulyás Gergely szerint szombaton megszűnt a jogállam és elkezdődött az önkényuralom Magyarországon
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
„Egy jó kávézó a nappalink meghosszabbítása” – Milánó legendás cukrászdája megérkezett Budapestre
Legalább nyolc hajó fordult hirtelen sarkon a Hormuzi-szorosban
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült, kiknek osztott ki Hankó Balázs 400 milliót négy nappal a választás előtt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?