A Mecsek Autópálya Koncessziós (MAK) Zrt. tájékoztatása szerint az NKH február 26-án engedélyezte az autópálya Bátaszék és Bóly közötti szakaszán lévő alagút továbbépítését. Az engedély kiadásához a Pécsi Bányakapitányság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Rendőr-főkapitányság is hozzájárult - olvasható a közleményben.
Az autópálya A jelű alagútja a déli portálnál, Bátaszék közelében 2008. július 24-én omlott be. Az omlás után az NKH azonnal leállította a fejtést. A hatóság elrendelte a B és C jelű alagutak építésének leállítását is, ezt azonban később feloldotta. Az omlás-helyreállítási munkákat a technológia munkavédelmi felülvizsgálatát, a gépek üzembe helyezését, valamint a munkavállalók oktatását követően lehet megkezdeni - közölte a MAK.
M6/M60: tovább épülhet a beomlott alagút
Napokon belül folytatódhat az épülő M6/M60-as autópályán 2008. júliusában beomlott A jelű alagút építése, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiadta az erre vonatkozó engedélyt - közölte a kivitelező cégcsoport tájékoztatásért felelős főmérnöke.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.