A lap értesülései szerint a szocialisták felső vezetői és a jogszabály kidolgozásában részt vevő MSZP-s szakértők nincsenek egy platformon. A párt első emberei szerint a szöveg - akárcsak annak első két változata - a Fidesznek kedvez - olvasható a lapban.
Többek között alkotmányosan aggályosnak tartják azt, hogy a jogszabálytervezet túlhatalmat biztosít a mindenkori kormánynak a közszolgálati műsorszolgáltatók felett. Az MSZP hivatalos álláspontját a héten hozza nyilvánosságra.
A lap közli azt is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a rendszerváltás óta a sajtószabadság elleni legveszedelmesebb támadásnak minősítette a szakanyagot.
Az MSZP nem támogatja az új médiatörvény-javaslatot
Az MSZP-frakciója és elnöksége nem támogatja ebben a formájában az új médiatörvény-javaslat harmadik változatát - írja a Népszava hétfői számában.
Tarr Zoltánék kirúgták három múzeum főigazgatóját
Számos munkavállalói panasz érkezett rájuk a miniszter szerint.
3800-4100 forint egy pizzaszelet: itt vannak a Hungaroring árai
Kapaszkodjon: ennyiből lehet jóllakni a 41. F1-es Magyar Nagydíjon.
Kapu Tibor szerint Orbán Viktornak nem szabadott volna a háborúról kérdeznie
„A háború, az látszik-e onnan fentről?” – kérdezte anno Orbán, ezzel viszont a NASA-val kötött megállapodást sértette meg.