szerző:
MTI

A Cozma-gyilkossággal összefüggésben feljelentették a Veszprém megyei rendőr-főkapitányt és szóvivőjét a veszprémi Patrióta lokál üzemeltetői, mert a hozzájárulásuk nélkül nyilvánosságra kerültek a lokál belső kameráinak felvételei, s azokat már a Marian Cozma meggyilkolását követő napon sugározták a televíziók. A nevük elhallgatását kérő üzletemberek a gyilkosság óta először nyilatkoztak részletesen a történtekről az MTI-nek hétfőn.

A lokál üzemeltetői előbb a főkapitánynak írt levélben sérelmezték a felvételek nyilvánosságra hozatalát. Mint mondták, válaszában a tábornok arra hivatkozott, hogy a média talán segíteni tudja a nyomozást, s ennek érdekében jogosultak voltak a felvételek közreadására. 

A szórakozóhely vezetői ezzel szemben úgy vélekedtek, hogy ez csak a szenzáció-hajhászást szolgálta. Elmondták: amennyiben a televíziók a rendőrség nyomatékos kérése ellenére sem voltak tekintettel a  személyiségi jogokra, velük szemben is pert kezdeményeznek. Időközben látták televízióban, hogy újabb, osztott kamerás felvételek - ahol négy-öt kamera látszik egyszerre - is nyilvánosságra kerültek, s ezek miatt ugyancsak jogi lépéseket tesznek. Véleményük szerint ugyanis személyiségi és kegyeleti jogok is sérültek, hiszen Marian Cozma életének utolsó másodpercei láthatók a felvételeken. Mint mondták: a szemtanúknak védelem járna, nem a sajtónyilvánosság. "Mindenkitől, aki szerepel a felvételeken, elnézést kérünk, noha nem mi hoztuk nyilvánosságra a videókat" - közölték a lokál üzemeltetői.

A Marian Cozma meggyilkolásával és két kézilabdás társa életveszélyes, illetve súlyos sérülésével végződő éjszakán történtekről a lokál egyik vezetője  elmondta, hogy február 8-án 2:55 órakor már a dulakodás kezdeti pillanatában hívták a mentőket és a rendőrséget. A mentők 10 perc múlva jöttek, 15 perc elteltével két gyalogos rendőr érkezett, majd újabb 10-12 perc múlva két járőr gépkocsival. Hozzáfűzte: fél négy körül érkezett még 8-10 rendőr, s 6 órakor találkozott az első magasabb rangú rendőrrel.

Elmondása szerint saját, több órán át tartó kihallgatásán többször kérte, hadd beszéljen egy rendőri vezetővel, mert használható információi vannak, azokról akik a bárban voltak, a hajnalban bezúduló társaságon kívül. Megjegyezte: ez a csapat a Patriótában még sosem járt. Mint mondta, csak a gyilkosság után négy nappal találkozhatott a bűnügyi osztály megbízott vezetőjével, s ekkor már kérték, hogy nevezze meg a felvételen látható személyeket.

Közölte, hogy Marian Cozmát feltehetően lent a discóban nem szúrták meg. A bárpultnál rendelt egy italt, de mivel egy kedvenc száma kezdődött el, ezért táncolni ment a partnerével, ám négy-öt másodperc múlva már kezdődött is a dulakodás. Cozma eközben elesett, s rázuhant több összetört üvegpohárra. Ez sértette meg az oldalát, a rendőrök meg is találták a helyszínelés során ezt a véres üvegszilánkot; így lehetett véres a pólója már lent. Ezután a kézilabdázók néhányan Cozmával felmentek a földszintre, s a dulakodást kezdeményező társaságból is néhányan Cozmáék után indultak.

Az üzemeltető kitért arra is, hogy neki a rendőrök elmondták, miszerint a boncolás során kiderült, hogy két szúrt sebe volt Cozmának; egyik hátulról érte vesetájon, a másik pedig a szívszúrás volt elölről. De valószínűen két különböző eszközzel adták le a szúrásokat - tette hozzá. Kint a Virág Benedek utcában körbefogták Cozmát (a szemtanúk szerint négy emberrel hadakozott), s ekkor vesén, majd szíven szúrták. Szerinte az egész történés - a lenti lökdösődéstől kezdve Cozma utcai megszúrásáig - lezajlott 49 másodperc alatt, s Cozma támadói azonnal eltűntek, szanaszét futottak.

A lokál vezetői éles szavakkal illették a "szenzációhajhász" bulvársajtót és hírportálokat, amelyek valótlan állításokkal rontják a szórakozóhely hírnevét. Bulváros kitalációnak nevezték például, hogy a gyilkosság éjszakáján a pultosnő fejét a pultba verték és összetörték volna az állkapcsát. Ugyancsak légből kapottnak minősítették  a védelmi pénzről szóló feltételezéseket. Mindenkit perlünk, aki olyan hangvételt használt, amelyben bennünket hamis színben tüntetett és tüntet fel, s rontja a hírnevünket, illetve ha vendégeink, alkalmazottaink, a tulajdonos és  a magunk személyiségi jogai sérülnek a jövőben" - hangsúlyozták.

Elmondták, hogy a lokál február 20-án újra kinyitott, de a továbbiakban zártkörű klubként működik, ahová csak klubkártyával lehet belépni. Klubkártyát pedig csak az kaphat, aki a személyes adatait megadja. Hozzátették, hogy a szórakozóhelyen mindig békesség volt, nem véletlenül kapta meg 2008-ban Veszprém legbiztonságosabb szórakozóhelye címet.        

A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-hez eljuttatott közleményben leszögezte, hogy nem adtak ki osztott kamerafelvételeket a médiának. Február 8-án 2:55 órakor a Patrióta lokál egyik alkalmazottja bejelentést tett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint "verekedés van a Skorpió előtt". 2:58 órakor járőr indult a helyszínre, aki 3:02 órakor ért a lokálhoz. A cselekmény bejelentését követően a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi és közrendvédelmi állományát soron kívül berendelték: a nagy erőkkel megkezdett nyomozásban 100 rendőr vett részt - olvasható közleményben.

Közölték azt is, hogy "a sajtóhírekkel ellentétben, február 7-én éjszaka Veszprémben nem négy, hanem tizenegy rendőr volt közterületi szolgálatban". A Patrióta lokál elnevezésű szórakozóhelyről a közrendet és a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekményről vagy szabálysértésről az elmúlt egy esztendőben nem érkezett bejelentés a főkapitányságra". Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy névtelen bejelentésekre, levelekre és nyilatkozatokra nem szoktak reagálni, ez egyszer azonban kivételt tettek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Piroson átrongyoló trolivezető okozott tragikus balesetet Milánóban – videó

Piroson átrongyoló trolivezető okozott tragikus balesetet Milánóban – videó

Schilling Árpád: „Eddig is a kultúra volt veszélyben, csak te elfelejtetted ezt szóvá tenni”

Schilling Árpád: „Eddig is a kultúra volt veszélyben, csak te elfelejtetted ezt szóvá tenni”

Megszavazták a törvénymódosítást, amivel helyettes államtitkár lehet a 22 éves egyetemista

Megszavazták a törvénymódosítást, amivel helyettes államtitkár lehet a 22 éves egyetemista

Magyarországra jön a feltaláló, aki légdeszkával átrepülte a La Manche csatornát

Magyarországra jön a feltaláló, aki légdeszkával átrepülte a La Manche csatornát

20 ezer amerikai katona érkezik Európába, hogy demonstrálja a NATO erejét

20 ezer amerikai katona érkezik Európába, hogy demonstrálja a NATO erejét