Mind a Fehér- és Fekete-Körös, mind a Kettős-Körös apad, a nap folyamán még elsőfokú ugyan az árvízvédelmi készültség, ám vasárnap estére a Fehér- és a Fekete-Körösön megszűnik a készültség. Apad a Kettős-Körös is, a folyón vasárnap hajnaltól elsőfokúra mérsékelték a védekezési szintet.
A Hármas-Körös Szarvasnál 680 centiméter magas vízszintnél tetőzik, s nem éri el a másodfokú készültség elrendeléséhez szükséges 700 centiméteres magasságot. Az igazgatóság területén a belvízzel elöntött területek nagysága az előző 24 órához képest nem változott, továbbra is 1590 hektár.
Megszűnik a készültség a Fehér- és a Fekete-Körösön
Vasárnap estére megszűnik az árvízvédelmi készültség a Fehér- és a Fekete-Körösön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap.
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
1999 óta csak egyszer kezdte az évet akkora hiánnyal az államháztartás, mint idén
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.