A politikusok közölték: a miniszter szerint a következő időszakban a leginkább azokon a projekteken lehet segíteni, amelyek mögött már döntés van a megvalósításról, de valamilyen ok miatt a megvalósítás lelassult vagy az adminisztrációval vannak gondok. A miniszter kérésére a fővárosi politikusok jelzik az esetleges nehézségeket, hogy a megfelelő kormányzati döntéshozatali fórumokon napirendre vehessék az adott ügyet.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úgy látja, hogy a fejlesztések mellett rendszeres problémaként jelentkezik a főváros és a kerületi szabályozási tervek változatlansága vagy a módosításuk lassúsága, ami miatt potenciális befektetések várakoznak.
A miniszterelnökkel folytatott egyeztetés alapján az elmúlt hetekben a fővárosi szocialista politikusok körében lezajlott egyeztetéseken főként a közbiztonság, a tömegközlekedés, a parkolás és a távfűtéses lakásokban élők problémái vetődtek fel.
A kormány részéről rögzített végrehajtási menetrend szerint március végéig az igazságügyi tárca törvénytervezetet készít az emberek biztonságérzetének javítása érdekében a rendőrség tevékenységét kiegészítő kerületi rendészet megerősítésére. Ezáltal a közterület-felügyelők hatékonyan járhatnának el az emberek szubjektív biztonságérzetét javító ügyekben, például a parkolási szabálysértések, az engedély nélküli árusítások és a közterületi alkoholfogyasztás esetén.
Ugyancsak március végére az igazságügyi tárca szabályozási javaslatot készít a térfigyelő kamerarendszerekkel kapcsolatban. A cél az, hogy a kerületekben működő eltérő rendszereket összekapcsolhassák, javítva ezzel a közterületi bűncselekmények felderítését, illetve, hogy visszatartsák a bűncselekmények elkövetőit.
Az új és környezetbarát buszok beszerzését célzó javaslatot a közlekedési és a gazdasági tárca a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen készíti el a jövő hónap közepéig a kormány számára. A BKV-vezérigazgató által szorgalmazott HÉV-kiszervezés nem szerepel a kiemelt kérdések között.
A közterületi parkolás kapcsán konszenzus van abban, hogy egy átlátható, az igénybe vevők szempontjából egységes rendszer jöjjön létre. A kormány ez ügyben kész olyan jogszabály-módosításra is, amely szerint a parkolási cégek kizárólag csak akkor szolgáltathatnának, ha például azonos fizetési módokat nyújtó parkolóautomata, egységes mobilfizetési rendszer, egységes ügyfélszolgálati hálózat és egységes online ügyféltájékoztató rendszer épül ki.
Március végéig az önkormányzat és a Pénzügyminisztérium áttekinti, mekkora többletforrást lehet bevonni a fővárosban beindított ökoprogramba, hogy a jövő év végéig minél több panelházi lakásban alakíthassák át a fűtési rendszert, s így egyénileg mérhetővé váljanak a lakások.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium március végéig kidolgozza a fővárosi önkormányzattal annak a programnak a koncepcióját, amelynek alapján 2011-ben, Magyarország európai uniós elnökségének időszakában Budapest Európa Főváros című programot indítanának útjára. Ez folytatása lenne a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programnak, s lehetőséget teremtene arra, hogy az EU-elnökség okán, kulturális programokon keresztül is bemutathassák Budapestet Európának.
Steiner Pál miniszterelnöki megbízott vezetésével várhatóan még az első félévben elkészül a Budapest Fejlesztési Törvény koncepciója. Erről a fővárosi frakciókkal és a kerületek vezetőivel folytatott egyeztetés után széles körű vitát terveznek. A kancelláriaminiszter által jelzett ügyeket Steiner Pál előkészítésében rendszeresen napirendjére veszi majd a Budapesti Fejlesztési Tanács, illetve szükség esetén a kormány - jegyezték meg a fővárosi szocialista politikusok.
Milyen budapesti fejlesztéseket támogat a kormány?
A jövő hónap közepéig javaslat készül a kormány számára az új és környezetbarát autóbuszok beszerzését támogató konstrukcióról - tudta meg az MTI kedden szocialista politikusoktól annak kapcsán, hogy Kiss Péter kancelláriaminisztertől értesültek arról: melyek azok a fővárosi projektek, amelyek megvalósításához a kormány a választásokig hátralevő egy évben segítséget nyújt.

Méghogy nincs itt növekedés? Elég megnézni az árakat – a HVG bevásárlókosara 14,5 százalékkal drágult egy év alatt
Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Magyar Péter Dopemanről: „Nőgyűlölő, nőverő kábítószeres figura a Fidesz új arca”
„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Trump megsértődött, hogy Kanada támogatja a palesztin államiságot és vámokkal fenyegetőzik
Bevált Trump fenyegetése, az indiai állami olajfinomítók leálltak az orosz olaj vásárlásával
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Otthontámogatás az állami szektorban dolgozóknak: megéri a hosszabb futamidő
Kulja András szerint Takács Péter sógora is a nagy lélegeztetőgép-biznisz közelében volt
Megint elhalasztották a Balaton-átúszást
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.