Adományokból újul meg a pécsi koraszülött osztály

Adományokból, összesen huszonnégymillió forintból újul meg nyárra a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Koraszülött Intenzív Osztálya.

  • MTI MTI
Adományokból újul meg a pécsi koraszülött osztály

Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: az osztály teljes építészeti rekonstrukción esik át, és június végére már megfelel a modern, XXI. századi elvárásoknak.

A politikus utalt rá, hogy az osztály felújításáért maga kezdett gyűjtésbe 2007 őszén, amikor a gondos orvosi kezelésnek köszönhetően itt mentették meg koraszülötten világra jött harmadik gyermeke életét. A klinikán tett látogatásai során azt tapasztalta, hogy bár a műszerezettség megfelelő, a gyógyítás körülményei nem a mai, inkább a XIX. századi állapotokhoz állnak közelebb.

Horváth István megjegyezte, még nem áll rendelkezésre a modernizációhoz szükséges teljes összeg. Mostanáig tizennégy millió forint érkezett az egyetem erre a célra nyitott számlájára, a pénz elsősorban Tolna megyei vállalkozók és önkormányzatok adománya. A polgármester arra számít, hogy a jótékony kezdeményezéséhez több baranyai és somogyi cég, önkormányzat is csatlakozik majd, lévén, hogy az intenzív osztály az egész dél-dunánúli régióból fogad koraszülötteket.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterjelöltje ígéretet tett rá, személyesen jár közben annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten a baranyai megyeszékhely önkormányzata is támogassa a fejlesztést. Bódis József professzor, a szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója azt emelte ki, hogy évente mintegy 300-320 koraszülött gyermek kerül az intézménybe. Közülük százan ezer gramm alatti súllyal születnek, az ellátásnak köszönhetően azonban mégis több mint kilencven százalékuk nem szenved az életminőségét tartósan befolyásoló egészségkárosodást.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.