A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Fidesz semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozik egy új kormányról, hanem hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap, Budapesten, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc közölte: nyitott, nemzeti kormányt szeretnének a szocialisták.
"Magyarország bajai (...) jóval súlyosabbak annál, minthogy azokat háttér mutyikkal, pártok közötti zárt ajtós egyeztetéseken fel lehetne oldani" - közölte Szijjártó Péter sajtótájékoztatón, majd hozzátette: ami most zajlik, az az ország szégyene.
A szóvivő szerint "egyetlen egy alkotmányos, demokratikus és elfogadható megoldása van a jelenlegi helyzetnek", ezért hétfőn a parlamentek lehetősége lesz, hogy feloszlassa önmagát. Hozzátette: ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy az európai parlamenti választásokkal egy időben kerüljön sor az országgyűlési választásokra. "Hétfőn az Országgyűlés elé terjesztjük a parlament feloszlatásáráról szóló indítványunkat, házszabálytól való eltérést indítványozunk" - mondta a Fidesz szóvivője.
Kormányváltás |
Olvassa el az összes hírt a kormányváltásról a hvg.hu-n! |
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.