Késsel támadtak a tévészékház védőjére

Népszabadság: Családja kiirtásával fenyegették, majd megkísérelték megkéselni azt a rendőrtisztet, aki 2006 őszén az MTV székházat védő rendőri egységek parancsnoka volt - írta a szombati Népszabadság.

  • MTI MTI
Késsel támadtak a tévészékház védőjére

Újpesti lakása közelében péntek délelőtt ketten késsel megtámadták Gíber László nyugalmazott rendőr alezredest. Ő volt a 2006-os MTV székházának ostromakor az épületet védő rendőri erők parancsnoka. Az elsődleges adatok szerint ezt támadói is tudták. Bár még nem egyértelmű, hogy ezért támadtak-e rá vagy csak "egyszerű garázdaságból", Gíber azt állítja: autója megrongálásával, családja kiirtásával fenyegették, és azzal, hogy még megkapja a magáét azért, amit a Szabadság téren tett - olvasható a lapban.

A támadókat az eset után negyedórával Káposztásmegyeren egy parkban elfogták. A támadásnál használt kés is előkerült. A Népszabadság úgy tudja, mindkét támadó büntetett előéletű, garázdaságért és kábítószerrel való visszaélésért folyt eljárás ellenük. A BRFK javaslatot tett a két támadó letartóztatására, de azt az ügyészség elutasította.

Rendőrségi források szerint az ügyészek a két támadó szabadon engedésére utasították a BRFK-t, s hogy hétfőn küldjék meg az iratokat további intézkedésre. Ezt Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette a lapnak.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.