Gyurcsány Ferenc tájékoztatta a kormánytagokat a bizalmatlansági indítvány közjogi menetrendjéről. Eszerint április 6-án kormánypárti képviselők benyújtják a bizalmatlansági indítványt, amelyről 14-én dönt az Országgyűlés. A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy Gyurcsány Ferenc közlése szerint a kormány ebben a formában várhatóan április 8-án tartja utolsó ülését. Azt kérte a miniszterektől, hogy ameddig hivatalban vannak, tegyék a dolgukat, végezzék tisztességesen munkájukat - jelezte.
Daróczi Dávid kitért arra, a miniszterelnök április 14-ig teljes jogkörben dolgozik, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás után pedig érvénybe lép az új kormányfő megbízatása. A miniszterek a szavazás után ügyvezetővé válnak, az új kormánytagokra az új kormányfő tesz javaslatot - közölte. Kiemelte, Gyurcsány Ferenc szavai szerint az új miniszterelnök döntésén múlik, hogy kiket erősít meg posztjukon a régi kormánytagok közül, s hogy jelöl-e újakat.
Mint mondta, a kormányfő arról is beszélt az ülésen, hogy az új helyzet nem egyszerűen miniszterelnök-váltást jelent majd, hanem ezzel együtt szélesebb körű kormányátalakítás is várható. Az új miniszterelnöknek önálló politikai szereplőnek kell lennie - idézte fel Gyurcsány Ferenc szavait. Daróczi Dávid elmondta azt is, hogy a kormány tagjai tájékoztatást kaptak a csütörtökre tervezett magyar-horvát kormányülés későbbre halasztásáról is.
Gyurcsány Ferenc tájékoztatta a kormányt
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányülés elején tájékoztatta a kabinet tagjait arról, hogy új kormány megalakítását kezdeményezte, új miniszterelnök vezetésével - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.