Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke és az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a jelöléséről szóló hírek nem igazak - közölte Bodó Teodóra, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) sajtófőnöke.
"A kollégái érdeklődésére (Patai Mihály) csak annyit reagált, hogy a hír nem igaz" - mondta a sajtófőnök.
Patai Mihály volt az a lehetséges új miniszterelnök-jelölt, akiről tárgyalhatott volna az MSZP és az SZDSZ azt követően, hogy kiderült: Surányi György nem vállalja a jelölést. A távirati iroda úgy tudja, a szakember azért mondott nemet, mert neve a hivatalos bejelentés előtt kiszivárgott.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.