A frakcióülésen részt vevő több mint száz képviselő az MTI információi szerint arra várt, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetése egyeztessen Bajnai Gordon gazdasági miniszter kormányfő-jelöltségéről, de ez egyelőre nem történt meg. A Képviselői Irodaházat sorra hagyták el a résztvevők, de nyilatkozni senki nem akart a helyszínen várakozó újságíróknak.
Lendvai Ildikó frakcióvezető mindössze annyit mondott, hogy a tárgyalások befejezése után nyilatkozik majd, és arra sem kívánt válaszolni, hogy vasárnap lesz-e hivatalos egyeztetés. Az MTI értesülése szerint vasárnap délelőtt ülésezik az SZDSZ ügyvivői testülete és frakciója, délután pedig a szocialisták képviselőcsoportja ül össze újra.
A képviselők távozásakor épület előtt 10-20 tüntető hangoskodott, velük szemben ugyanennyi rendőr sorakozott fel.
Szótlanul távoztak a szocialista képviselők
Véget ért a szocialisták frakcióülése szombat este 10 óra után. Az ülésen sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem volt jelen.
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
Lerohad a Gubacsi híd: bíróságra került a tízmilliárdos tender, közben Mészárosék a felújításból gazdagodnak
Tizenhárom percig tart végigpörgetni a kormány Facebook-oldalán letiltott felhasználók listáját
Ha az okosórám szerint kipihent vagyok, miért érzem magam mégis fáradtnak?
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.
Marabu Féknyúz: Hajdu
Reuters: India segíti ki Oroszországot üzemanyaggal
Mától tilos egyszer használatos műanyag poharakat forgalmazni
Még légkondi alatt is durván megborítja a munkát és a GDP-t a hőség
A NAIH szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól
Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg
Karácsony Gergely Colin Firth ikonikus jelenetét idézve nyitott meg egy strandot
Nem engedtek fel 23 utast a Wizz Air a Kefalónia–Budapest-járatára
Meghalt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi animációs operatőre
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Meghalt a Village People frontembere
Victor Willis, a banda rendőrnek öltözött tagja 74 éves volt.