Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében újságíróknak.
Nyakó István sajtóhírekre reagálva közölte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök továbbra is fenntartja álláspontját, "hogy ha egy pártból jön a miniszterelnök, akkor egyben ő legyen a párt elnöke is". A kormányfő szerint nem szabad kialakulnia két hatalmi centrumnak egy párton belül - tette hozzá.
A szóvivő elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc mindezt alkalmazta saját helyzetére is, arra gondolva, hogy amikor kormányon van egy párt, akkor a párt vezetése és a miniszterelnöki pozíció ne váljon ketté. Ezt a felvetést az országos elnökség nem tartotta aktuálisnak - mondta Nyakó István.
Az MSZP-nek az a célja, hogy szélesebb politikai támogatással rendelkező kormány alakuljon - mondta a párt szóvivője, hozzátéve, ezt fogják javasolni az MSZP megyei elnökeinek, akik délután négy órától közös konzultációt tartanak az országos elnökséggel.
Az MSZP tudomásul vette, hogy az SZDSZ jelöltje, Bokros Lajos nem vállalta a jelöltséget - tette hozzá Nyakó.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.