Bajnai havi egy forintért lesz kormányfő

Bajnai Gordon havi egy forint fizetésért lesz kormányfő - erősítették meg a politikus környezetéből az MTI-nek több internetes portál keddi értesülését.

  • MTI MTI
Bajnai havi egy forintért lesz kormányfő

A gazdasági miniszter ezt előre kikötötte, mikor elvállalta a felkérést. Bajnai Gordon vagyonnyilatkozata szerint gazdasági miniszterként havonta bruttó 1 296 300 forintot keresett.
 
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem tartotta meg kormányfői fizetését. Vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy kormányfőként 1 507 400 forintot keres havonta, de ezt az összeget minden hónapban jótékony célra ajánlja fel.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.