Ezt Veres János mondta el kedden újságíróknak, amikor arról faggatták, kapott-e felkérést a pénzügyminiszteri posztra, s elvállalná-e. A pénzügyminiszteri poszton maradását sajtóértesülések szerint a szocialista párt tagságának egy része erősen támogatja. Az MTI erre vonatkozó kérdésére azt válaszolta, "erre nem kívánok reagálni". Veres János hangsúlyozta: minden olyan intézkedést támogat, amely érdemben, s belátható időn belül jelent kiadáscsökkentést.
Veres és Bajnai nem tárgyalt a pénzügyminiszteri posztról
Veres János pénzügyminiszter nem folytatott Bajnai Gordon kormányfő-jelölttel semmilyen személyes feladatvállalásra vonatkozó megbeszélést.
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró című műsor készítőivel
A műsor készítőinek egyesülete szervezi a kitörés-túrákat.
Puzsérék is megnevezték elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.