Az MDF már a napokban kérte Bajnai Gordontól: fontolja meg, hogy csak a legszükségesebb, legsürgetőbb válságkezelő lépéseket végezze el, majd ezt követően tegye lehetővé a bizalmi válságot feloldó őszi előrehozott választásokat - mondta Herényi Károly, aki a miniszterelnök-jelölt vasárnapi kijelentéseire reagált az MTI-nek.
Véleménye szerint a pénzügyi és gazdasági válság mellett olyan mély bizalmi válságban van Magyarország, és ezen belül a politikai elit, hogy a szükséges reformokat, ilyen légkörben nem lehet meghozni.
Ugyan a válságot kezelni kell, de megoldást az őszi előrehozott választások kínálnak - tette hozzá. Felidézte, hogy az MDF már háromszor szavazta meg, sikertelenül, a parlament feloszlatását, de a párt tudomásul veszi, hogy ennek most nincsenek meg a politikai feltételei. Hangsúlyozta: pártja azt is tudomásul veszi, hogy az európai parlamenti választásokkal egy időben már nem lehet megtartani az előre hozott választásokat, ezért annak a legkorábbi időpontja az ősz lehet.
Herényi előrehozott választásokat kér Bajnaitól
Herényi Károly (MDF) szerint egy esztendő túl hosszú csak válságkezelésre; a politikus az MDF nevében azt kérte Bajnai Gordontól, tegye lehetővé az őszi előrehozott választásokat.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Szenvedtek a franciák, Mbappé tizenegyese döntött
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.