Az informátor a rendelkezésre álló adatokból arra következtet, hogy ezúttal a lángra lobbant ház tulajdonosának valamelyik haragosa állhat a háttérben. Ezt a gyanút támasztja alá a tény, hogy a felgyújtott ház tulajdonosának, Horváth Lídiának az otthonát most harmadszor próbálták megsemmisíteni.
A szakértő úgy véli: a februárban fegyverrel "igazságot osztó" gyilkos nem elégedett volna meg gyújtogatással, egy helybéli haragosnak viszont elegendő lehetett, hogy ráijesszen a roma kisebbségi önkormányzat helyettes vezetőjére.
Hogy ez miért történt, az nyilván később ki fog derülni - jegyezte meg a kriminológus, aki megerősítette korábbi magánvéleményét, mely szerint nagyon nehéz lesz megtalálni a fegyverrel romákra vadászó csoportot, többek között azért is, mert a februári gaztett elkövetője vagy elkövetői valószínűleg távol élnek Tatárszentgyörgytől.
A kedd hajnalban történt gyújtogatás mögött Horváth Lídia, a helyi cigány önkormányzat alelnöke is személyes bosszút sejt. A Bajcsy-Zsilinszky utca 20. szám alatti ház tulajdonosa elmondta: szerinte az egyetlen bűne az, hogy a februári kettős gyilkosság óta minden fórumon a romákat ért támadások, illetve a gyilkosság elkövetőinek kézre kerítését követeli. Úgy hallotta: egyesek azt mondták róla a faluban, neki nem is Molotov-koktél, hanem bomba járna neki.
A tatárszentgyörgyi helyszínelésen a Pannon Kutyás Mentőszolgálat kutyája egyértelműen jelezte a lakásban, hogy égésgyorsítót használtak. A dabasi kapitányság ismeretlen tettes ellen rongálás miatt eljárást indított. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, még nem tudni, van-e összefüggés a korábbi romákat ért támadások, illetve a kettős gyilkosság és a mostani tatárszentgyörgyi tűzeset között.
Tatárszentgyörgyön február 23-ra virradóra ismeretlenek sörétes fegyverrel agyonlőttek egy ötéves kisfiút és 27 éves édesapját, amikor égő házukból menekültek. A házat a támadók feltehetően Molotov-koktéllal gyújtották fel.
Tatárszentgyörgy: a kriminológus szerint nem a gyilkos gyújtogatott
Nem az vagy azok tértek vissza Tatárszentgyörgyre keddre virradóra gyújtogatni, aki vagy akik februárban egy másik utcában egy roma származású apát és fiát meglőtték - mondta egy neve elhallgatását kérő bűnügyi szaktekintély.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.