A füredi rendőrök értesítették a történtekről almádi kollégáikat, akik az észak-balatoni főutat keresztben elállták gépkocsikkal Balatonalmádinál. Amikor a száguldó autós ezt észlelte, megállt, kiugrott a járműből és elfutott - mondta Beleznay Ágnes. Közlése szerint a rendőrök az autóban két fiatal utast, valamint rendkívül nagy mennyiségű 100 forintos érmét, cigarettát, italt és élelmiszert találtak.
Kihallgatásuk során a huszonéves fiatalemberek elmondták, hogy "betörésből érkeztek", illetve tartottak hazafelé Székesfehérvárra, ugyanis az elmúlt éjszaka feltörtek Körmend környékén egy kocsmát, valamint betörtek a zalacsécsi élelmiszerboltba.
A két székesfehérvári férfit a rendőrség őrizetbe vette, mindketten büntetett előéletűek. Társukat, az autót vezető és még szökésben lévő T. Bálintot a móri rendőrkapitányság már egy ideje körözi - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Tele voltak százasokkal az elfogott betörők
Nem állt meg a rendőrök jelzésére egy személyautó szerdán Balatonfüreden, sőt a vezető nagy gázt adott és elhajtott Balatonalmádi irányába; a rendőrök két kocsival üldözőbe vették a menekülőt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.