Szerdán Pest megye területén több helyszínen négy személyt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatók visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével - közölte az NNI. Az MTI egy helyi lakostól úgy értesült, hogy az egyik helyszín Százhalombatta volt, ahol egy lakótelepi, tízemeletes épület környékén az éjszaka több tűzszerészt és rendőrt láttak. A HavariaPress értesülése szerint Zugló volt a másik helyszín. A hírügynökség úgy tudja, a
gyanú szerint e
gy országgyűlési képviselő ellen akartak robbantásos merényletet elkövetni a társaságnak a tagjai.
A rendőrség közölte: a nagy erők bevonásával végrehajtott, összehangolt akcióban az elsődleges szakértői vélemény szerint három robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven lőszert foglaltak le a nyomozók, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították.
A műhelyben további robbanóanyagokat, két újabb robbanószerkezetet és az előállításukhoz szükséges eszközöket találtak a rendőrök. A nyomozás eddigi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak az éjszaka folyamán fel akarták használni - közölte a rendőrség.
|
TATP - triaceton-peroxid - amit a terroristák csak "Sátán anyjának" hívnak. A TATP molekula a robbanás során nem ég, hanem darabokra hullik. Szétesése során oxigénatomok válnak szabaddá, oxigén- vagy ózonmolekula formájában.
Egyetlen TATP molekula felbomlásával 4 gázmolekula válik szabaddá, párszáz gramm TATP-ből egy pillanat alatt több száz liter gáz szabadul fel, ez fejti ki a robbantó hatást - írta Jéki László a hetedhethatar.hu oldalán. |
A négy fős társaság ugyanolyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot állított elő, amilyennel 2005 júliusában egy buszt robbantottak fel Londonban - írja a HavariaPress. Ráadásul az időzítővel felszerelt bombákat egy olyan, hétköznapi eszközbe rejtették, amit a rendőrök egy esetleges közúti ellenőrzés során sem szűrtek volna ki. A hírügynökség információi szerint a kérdéses robbanóanyag háztartásban előforduló anyagokból is előállítható, de az előállítása után, az egyik összetevőjének elpárolgása miatt instabillá válik, s emiatt nem használják sem katonai, sem ipari célra.
Az NNI az elfogottak közül három ember ellen robbanóanyaggal való visszaélés bűncselekménye miatt indított eljárást, eggyel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Az ügyben szakértői vizsgálatok, valamint további nyomozati cselekmények vannak folyamatban.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy egy emberrel szemben a nyomozó ügyészség folytat eljárást, további információkat későbbre ígért.