A Népszabadság internetes oldalán megjelent cikk szerint újra klasszikus belügyi tárcával számol kormányában Bajnai Gordon. Eddig ezt a feladatot több részre osztották, az önkormányzatokért Gyenesei István, Somogy megyei független képviselő felelt, míg a rendészet ügyeit az igazságügyi minisztériumhoz tették át Draskovics Tibor irányítása alatt.
A lap információi szerint Draskovics Tibor a rendészet vezetését továbbra is ellátja majd. Az igazságügyi feladatokat viszont önálló minisztérium viszi tovább, amelynek élére az egyezség szerint Bajnai maga választja ki a minisztert.
A Népszabadság értesülése szerint egy IT-szakember, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke lehet a Bajnai-kormány gazdasági minisztere. Vahl Tamás 48 éves, a rendszerváltás után a Berliner Bank számítástechnikai leányvállalatának magyarországi képviseletét irányította. Karrierjének fontos állomásai kötötték IT-cégekhez, dolgozott a Siemensnél és az IBM-nél. A kilencvenes évek végén helyezkedett el az SAP Hungary-nél, amelynek 2000-től nyolc éven át ügyvezető igazgatója volt. Tavaly decembere óta áll a Nav N Go élén.
A Népszabadság különböző forrásokból úgy értesült, immár kérdőjelek nélkül leírható, hogy Molnár Csaba vezeti majd a kancelláriát, míg a külügyekért Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa felel majd. További biztos névnek számít Oszkó Péter, aki Veres Jánost váltja a Pénzügyminisztérium élén. Hiller István (oktatás és kultúra), Szekeres Imre (honvédelem) és Szabó Imre (környezetvédelem) megőrizheti posztját. Kiss Péter pedig tárca nélküli miniszterként segíti Bajnai kormányát.
Leköszönő munkaügyi és szociális miniszternek nevezi Szűcs Erikát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Minap című hetilap, amelynek hétvégi számában nyilatkozva a szocialista politikus azt mondta, hogy nem fáj a szíve pozíciójáért.
A szaktárca vezetője - aki megválasztása előtt Miskolc alpolgármestere volt - úgy fogalmazott, utódjának nem lesz könnyű dolga, megjegyezve: az Út a munkába program folytatásra érdemes arra, hogy a következő kormány is tovább vigye. A miniszter a lapnak azt mondta: az elmúlt évben több olyan programot állított össze, amelyet nem csak miniszterként lehet tovább vinni.
Draskovics belügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter lehet
Újra belügyminiszter vezetheti az önkormányzatok ügyeit és a rendvédelmi szerveket - értesült a Népszabadság. A Bajnai-kormányban a tárcát az eddigi igazságügyi miniszter, Draskovics Tibor irányíthatja majd. A gazdasági tárca élére a lap információja szerint Vahl Tamás kerülhet.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
„Nem igaz, hogy a magyar társadalom természeténél fogva passzív”
Nyilvánosságra hozza a kormány az Orbánék által megrendelt, majd 10 évre titkosított egészségügyi reformtervet
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
A miniszter azt ígéri, hamarosan elindul az alkotmányozás.