Tímár Zoltán a rendőrségi statisztikát ismertetve elmondta, hogy a hétvégén 33-an súlyosan, 60-an pedig könnyebben sérültek meg közlekedési balesetekben. A súlyos és könnyű sérüléses balesetek közül több mint egy tucatnyiban az ittas vezetés is közrejátszott, a halálos balesetekben azonban nem.
A rendőrség csaknem ötezer alkalommal állított meg közlekedőket, és több mint száz embertől vették el a jogosítványt ittas vezetés miatt. A zéró tolerancia jegyében a rendőrség mindenkinek elveszi a vezetői engedélyét, aki alkoholt ivott, függetlenül attól, hogy mekkora az alkoholos befolyásoltság mértéke.
Tímár Zoltán elmondta, hogy húsvét hétfőn is fokozott lesz az ellenőrzés az ország útjain, a rendőrség fontos célja az ittas gépjárművezetők kiszűrése. Szólt arról is, hogy a nap végéhez közeledve sokan indulnak haza a rokonoktól, barátoktól, nagy lesz a forgalom az ország útjain.
A határátkelőhelyeken is erősödni fog a forgalom, elsősorban a szerb és az ukrán határon kell majd nagyobb forgalomra számítani. Késő délután Röszkénél, illetve Záhonynál nem zárható ki, hogy a belépésre több mint egy órát kell majd várni - jelezte Tímár Zoltán.
Nyolcan haltak meg az utakon a hétvégén
Hét balesetben nyolcan haltak meg szombaton és vasárnap az ország útjain - közölte Tímár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője.
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két baleset is történt péntek reggel, a Hegyeshalom felé tartó forgalmat Győrszentivánnál letelik a pályáról.
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
A portugál tréner korábban három szezont töltött Madridban, mind a hármat trófeával zárta.
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
A köztévén kapásból sikerült belerúgni az egyik szakértőnek a női szurkolókba
Dragóner Attila szerint a foci-vb a férfi szurkolók ünnepe.
Egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar vadászgépeket
Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát
Kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.