A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég szóvivője szerdán. Balog Róbert közleményében kifejtette, hogy a Főtáv az év minden napján szerződés szerint szolgáltat, amelytől az épületek közös képviselői akár egyedi, helyszínen átadott írásos megrendeléssel is eltérhetnek.
A szolgáltató adatai szerint április 15-én reggel a budapesti 240 ezer távhővel fűtött lakásból 175 ezerben még fűtöttek. Ezekben a lakásokban május 15-e után, a fűtési szezon végével nem fognak fűteni, de a közös képviselők jelezhetik a lakossági igényeket a Főtáv felé, tehát fűteni akár nyáron is lehet majd - írtaa Balog Róbert.
A távfűtéses lakásokban élők három módon kérhetik a szolgáltatás leállítását, vagy elindítását. A szerződésben vagy dátumhoz kötik a szolgáltatást, vagy napi középhőmérséklethez, vagy a lakóházak közös képviselői kérhetik a Főtávtól a leállítást vagy az elindítást. Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján olvasható előrejelzés szerint a hét végéig 20 fok körüli hőmérsékletre és záporokra kell számítani Budapest területén.
A Főtáv tovább fűt
Csak külön kérésre állítja le a távfűtést a vállalat.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.