Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A keddi budapesti demonstrációkon előállított tüntetők közül kettővel szemben rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség, mindkét esetben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közleményében rámutatott: az egyik gyanúsítottat a nyomozó ügyészség őrizetbe vette, s az őrizet időtartama - 72 óra - alatt a gyanúsított bíróság elé állítását tervezik, "mivel annak törvényi feltételei fennállnak". A másik gyanúsítottal szemben kényszerintézkedést nem alkalmaztak, őt a nyomozó ügyészség nem vette őrizetbe. Amennyiben a törvényi feltételek fennállnak, 15 napon belül őt is bíróság elé állíthatják - írta Skoda.
Kedden több ezren tüntettek az Országgyűlés feloszlatását és előre hozott választásokat követelve Budapesten. A rendőrök tizenkét embert előállítottak a demonstrációkról, a rendőrség honlapján közzétett adatok szerint hat embert bűncselekmény, hatot pedig szabálysértés gyanúja miatt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.