Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szabadlábra helyezte a következő tárgyalásig a tatabányai bíróság pénteken azt a 84 éves asszonyt, akinek előzetes letartóztatását a Helsinki Bizottság szerint jogtalanul rendelték el korábban.
A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a tatabányai bíróság az idős asszony távollétében kezdeményezte annak előzetes letartóztatását, miközben az Alkotmánybíróság (AB) 2007-ben megsemmisítette a büntetőjárási törvény ezt lehetővé tévő passzusát – tájékoztatott Fazekas Tamás ügyvéd. A vádlott jogi képviselője kifogásolta továbbá, hogy az asszonyt kórházból szállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
Mivel a Komárom-Esztergom megyei bíróság jóváhagyta az elsőfokú döntést, ezért az ügyben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak - közölte Fazekas Tamás, hozzátéve, hogy tisztázni szeretnék, a tatabányai bíróság a magyar jogszabályok alapján törvényesen rendelte-e el az előzetes letartóztatást vagy sem.
A történet érdekessége, hogy az ominózus szövegrészt éppen az idős asszony lányának kezdeményezésére nyilvánította alkotmányellenesnek az AB – tudta meg az MTI a jogi képviselőtől.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott idős asszony és másodrendű vádlottként lánya hivatalos személy elleni erőszakot követtek el 2001-ben Budapesten, amikor megtámadták az ingóságok foglalására kiérkező végrehajtót, rendőröket és a lakatost. Az ügy elfogultság miatt került a tatabányai bíróság elé. A pénteki tárgyaláson mindkét vádlott tagadta bűnösségét.
Az idős asszony előzetes letartóztatásba helyezését a tatabányai bíróság azért rendelte el, mert az évek során nem jelent meg a tárgyalásokon - közölte Csorba Zsolt Ödön sajtószóvivő, a Komárom-Esztergom megyei bíróság elnökhelyettese.
Értelmezésük szerint az Alkotmánybíróság határozata a tárgyaláson meg nem jelent vádlottra vonatkozik, míg az idős asszony esetében a bíróság üléséről volt szó - tette hozzá. Az ülésen nem folyik bizonyítás, hanem egy megadott kérdésről döntenek - ebben az esetben éppen a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.