Az eddig ismeretlen okból keletkezett tűz miatt a legmagasabb, ötös fokozatú riasztást rendelték el, ami azt jelentette, hogy összesen kilenc gépjárművel és negyven tűzoltóval vonultak a helyszínre. A lángokat több mint két óra alatt oltották el a helyből, Mezőkovácsházáról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Békéscsabáról érkezett szakemberek.
A kínai termékeket forgalmazó áruház földszintjén 500 négyzetméter teljesen kiégett, és hasonló kár keletkezett a tetőtérben kialakított, egyelőre üres lakásokban is. A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a kár pontos nagyságát és a tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
Nem zárható ki az idegenkezűség - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Gáti Zoltán elmondta: a tűz nagysága, kiterjedtsége, valamint hogy egyszerre több helyen is égtek a lángok, indokolják az idegenkezűség gyanúját.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya közveszélyokozás és rongálás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte Albert István, a főkapitányság sajtóreferense.
Leégett egy ruházati áruház Orosházán
Legkevesebb 100 millió forintos kár keletkezett abban az áruházban, amely hétfőre virradó éjszaka gyulladt ki Orosházán, a Könd utcában - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
Két hét alatt 7 milliárdot spórolt a közmédia vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!