A Kőbányán múlt héten elfogott egyiptomi férfi tíz éve élt legálisan Magyarországon, több vendéglátóhelye üzemeltetett. Egy bejelentésre elrendelt nyomozás során figyeltek fel rá a rendőrök: kiderült, hogy magyar segítőjével együtt - akit szintén elfogtak - segített egy palesztinnak Olaszországba menekülni - mondta Horváth Katalin Fanni szóvivő. Hozzátette: mindkét gyanúsítottnak tudomása volt arról, hogy a debreceni befogadó állomáson tartózkodó palesztinnak semmilyen okmánya nem volt.
Az egyiptomi férfi - aki korábban embercsempészet miatt már volt büntetve - és magyar segítője szabadlábon védekezhet. Horváth Katalin Fanni az ügy hátteréről szólva elmondta: mióta Magyarország a schengeni övezet tagja, sokan hamis okmányokkal próbálnak az országba jutni, vagy itt átszállni. Miután ez kiderül, menedékjogot kérhetnek, amivel azonban a szóvivő szerint sokan visszaélnek.
A menedékeljárás és a büntetőeljárás során vagy előzetes letartóztatásba helyezik őket, vagy szabadlábon maradnak, és előbb Békéscsabára, majd Debrecenbe kerülnek, ahonnan embercsempészek segítségével "könnyedén" eljuthatnak Nyugat-Európába - tette hozzá. Az egyiptomi és a magyar férfi által megszöktetett palesztin is így jutott el Olaszországba.
Kőbánya: embercsempész volt a vendéglős egyiptomi
Embercsempészeket fogtak el Budapesten a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) kommandósai; az egyiptomi férfi magyar társával együtt egy palesztinnak segített Olaszországba jutni - közölte az RRI szóvivője szerdán Budapesten Sajtótájékoztatón.

Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Putyin Ukrajnát okolja a tárgyalások megrekedéséért, Zelenszkij üdvözölte a Moszkvának szabott új amerikai határidőt
Bilincs, ami nincs – Karácsonyt kihallgatták
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.