Korábbi közlését pontosítva elmondta: a baleset az 501. utcánál történt. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Debrecen-Miskolc irányából érkező, a Keleti pályaudvarig közlekedő intercity vonat gázolt egy fénysorompóval védett vasúti átjáróban. Jelenleg mindkét vágányon áll a vasúti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vonal ezen szakaszán, a forgalom újraindulását legkésőbb 17.45 órára ígérték - tette hozzá.
Gyereket gázolt a vonat a XVII. kerületben
Halálra gázolt a vonat egy tíz év körüli kerékpáros fiút csütörtök délután Budapest XVII. kerületében, egy vasúti átjáróban - közölte Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Méghogy nincs növekedés? Elég megnézni az árakat – a HVG bevásárlókosara 14,5 százalékkal drágult egy év alatt
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Újra áttörte a gátat Parajdnál a Korond-patak
Bevált Trump fenyegetése, az indiai állami olajfinomítók leálltak az orosz olaj vásárlásával
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Kiderült, kivel pótolják Michael Kiwanuka lemondott Sziget-koncertjét
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.