szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem zavarta meg a Liga országos sztrájkja a német nyelvi írásbeli érettségiket, a vizsgák 1068 helyszínen csaknem 29 ezer diákkal rendben megkezdődtek pénteken és zavartalanul folynak - közölte az Oktatási Hivatal.

Sem az OH központjába, sem regionális igazgatóságaira nem érkezett semmilyen rendkívüli esetről bejelentés - tudatta a hivatal. Középszinten 1019 helyszínen 26 925-en, emelt szinten 49 helyszínen 2034-en érettségiznek német nyelvből. 

Az írásbeli vizsga mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten a vizsga időtartama 180 perc. Ebből az első rész, az "Olvasott szöveg értése" 60 percet tesz ki, míg a második rész, "A nyelvhelyesség" feladatsor megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces "Hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következik, végül az "Íráskészség" feladatsor, amelyre 60 percet kapnak a diákok.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de az egyes feladatok megoldására fordítható idő 70, 50, 30, illetve 90 perc.

Az íráskészség vizsgarész esetében a diákok a feladatok megoldásához mindkét szinten használhatnak nyomtatott szótárt (a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszközt nem vehetnek igénybe). Az egyes vizsgaösszetevők értékelése mindkét szinten egymástól független, és a feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Megtartják a pénteki német írásbelit

Nincs változás az érettségi menetrendjében, megtartják pénteken a német érettségit: az írásbelik biztonságos lebonyolítása érdekében arra kéri az oktatási tárca az intézményvezetőket, hívják fel a vizsgázók figyelmét, hogy előre tervezzék meg az utazást arra az esetre is, ha a közlekedés valamelyik eleme kiesne - közölte az oktatási tárca.

MTI Itthon

Megkezdődtek az idegen nyelvi érettségik: ma angol

Rendben megkezdődtek csütörtök reggel az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angol nyelven írásbeliznek közép- és emelt szinten - közölte az Oktatási Hivatal az iskolák visszajelzései alapján.

MTI Itthon

Történelem érettségi: hibás lapok, bombafenyegetés

Egy iskolában bombafenyegetés, míg további négy intézményben nyomdai hibás feladatlapok miatt volt kisebb fennakadás a szerdai történelem írásbeliknél - közölte az MTI kérdésére az Oktatási Hivatal elnöke.

MTI Itthon

Érettségi: rendben lement az első nap

Rendben zajlottak az írásbeli érettségi vizsgák magyar nyelv és irodalomból hétfőn az ország középiskoláiban - közölte az Oktatási Hivatal. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.179 helyszínen 93.650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1.416 diák tett érettségi vizsgát.

hvg.hu Itthon

Angol érettségi: íme a feladatsor

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, ebből az első rész, az Olvasott szöveg értése 60 perces volt. A második rész, a Nyelvhelyesség feladatsor megoldására 30 perc állt rendelkezésre, az ezt követő szünet után a 30 perces Hallott szöveg értése következett, végül pedig a diákoknak az íráskészség 60 perces feladatsorát kellett megoldaniuk.

MTI Karrier

A matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák

Rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségi vizsgák kedden reggel a középiskolákban, fennakadásról sehonnan nem érkezett információ - közölte az Oktatási Hivatal. A feladatsorokat és a megoldásokat megtalálják oktatási portálunkon, az Eduline.hu-n.

MTI Itthon

Íme a matek feladatsorok - nem volt nehéz a vizsga egy tanár szerint

Középszinten nem voltak nehezek az idei matematika érettségi írásbeli feladatai - mondta Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója, matematika szakos tanár kedden. A feladatsorokat és a megoldásokat megtalálják oktatási portálunkon, az Eduline.hu-n.

MTI Kult

Spiró szerint újra kellene írni bizonyos klasszikusokat

Spiró György megtisztelőnek tartja, hogy a magyar nyelv és irodalom érettségi középszintű írásbeli vizsgájának egyik tételeként az idén egy tőle származó, az olvasáskultúra romlásáról szóló idézet mellett, illetve ellen kellett érvelniük a diákoknak.