Kumin Ferenc arra reagált, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában azt írta: "várhatóan ismét Baka Andrást jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére Sólyom László köztársasági elnök" június elején. A főosztályvezető szerint a lap újságírója ezzel azt a hamis látszatot kelti, mintha a köztársasági elnök már döntést hozott volna, holott valójában a kérdésben még nem született meg az államfő döntése. Amint a főbírójelölt személyéről döntés születik, arról a nyilvánosságot haladéktalanul értesíteni fogja - hangsúlyozta Kumin.
A Legfelsőbb Bíróság legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma csaknem egy éve, 2008 júniusában lejárt.
Azóta két személyt jelölt összesen három alkalommal az államfő. Először Baka Andrást, a strasbourgi Európai Jogok Emberi Bíróságának korábbi magyar bíráját, aki azonban 2008 májusában nem kapta meg az LB elnöki posztjának betöltéséhez szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Ezután két ízben is Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte a köztársasági elnök, ám a második jelölt sem decemberben, sem márciusban nem kapott kétharmados támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.
Főbírójelölés: Sólyom még nem döntött
A köztársasági elnök még nem döntött a főbírójelölt személyéről, amint döntés születik, arról haladéktalanul értesíteni fogja a nyilvánosságot - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.