A 34 éves sárbogárdi férfi egy enyhén balra ívelő kanyarban letért az útról, motorjával többször a földnek csapódott, majd mintegy 60 méter megtétele után egy fának ütközött, s a helyszínen meghalt - mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Munkások találtak rá egy motoros holttestére
Munkások találtak rá szombaton hajnalban egy motorosnak a holttestére, aki éjfél és két óra között szenvedett halálos balesetet a 63-as főút Sárbogárd és Rétszilas közötti szakaszán - közölte a rendőrség.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.