Uszító vagy sem a "Gázkamrát a cigányoknak!"-felirat?

Cigányok elleni uszító feliratok ügyében interpellálta a legfőbb ügyészt hétfőn a parlamentben a szocialista Horváth Csaba és Lukács Zoltán.

  • MTI MTI
Uszító vagy sem a

Április végén a tatabányai rendőrség nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás ügyében indított eljárást, mert a városban uszító - "Cigányirtás"; "Meghaltok cigányok!"; Gázkamrát a cigányoknak!" - feliratok jelentek meg. 

Horváth ugyanakkor azt kifogásolta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes főügyésze úgy nyilatkozott, hogy jogilag nem nevezhetők uszításnak a feliratok, mert túl általános, nem egy személy, hanem csoport ellen irányul.

A képviselő a legfőbb ügyésztől arra várt választ, hogy egyetért-e beosztottjával abban, hogy "azok, akik rendszeresen, vadászatszerűen elveszik honfitársaink életét, azok látva egy ilyen feliratot, nem érezhetik úgy, hogy igazuk van"?

Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában azt mondta: az ügyészi nyilatkozat a sajtó számára adott tájékoztatás volt, ami összefüggött a konkrét üggyel, de nem volt teljeskörű és részben helytelen is volt, mert nem az ügyészség álláspontját képviselte. A szóban forgó nyilatkozatnak semmilyen kihatása nem volt az eljárásra - jelentette ki a legfőbb ügyész. A tatabányai ügyben folyamatban van a rendőrség eljárása, az ügyészség pedig nem vitatta sem a nyomozás elrendelését, sem a jogi minősítést.

A legfőbb ügyész az utóbbi napokban felvetődött "híresztelések" miatt, miszerint az ügyészség 60 hasonló ügyben adott utasítást a nyomozás megszüntetésére, elmondta, hogy az elmúlt öt évben az ügyészség 10 esetben adott utólag is megalapozottnak tekinthető utasítást arra, hogy bűncselekmény hiányában szüntessék meg nyomozást, így nem merülhet fel, hogy az ügyészség bárkivel szemben toleráns lenne. Lukács Zoltán MSZP-s politikus elfogadta a választ.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.