Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint meg kell erősíteni a rendőrség iránti bizalmat, ebben a rendőrök mellett a politikusoknak, az állami vezetőknek és az állampolgároknak is dolguk van - erről a kormányfő parancsnoki állománygyűlésen beszélt a rendőrség székházában.
A miniszterelnök utalt rá, hogy a válságkezelő program pillérei közül a munkahelyek védelme, a gazdasági egyensúly helyreállítása, az ország ismét növekvő pályára állítása mellett a közbiztonságérzetet is javítani kell. Hozzátette: a válság amellett, hogy nem független a nemzetközi válságtól, nemcsak gazdasági és szociális jellegű, hanem lelki válság is, amelynek a legnyilvánvalóbb megjelenése a bizalomhiány.
A kormányfő többek között a fokozottabb közterületi jelenlétet, a bűnügyi szolgálat növelését, a külső szervekkel - közterület-felügyelettel és polgárőrséggel - való szorosabb együttműködést határozta meg a rendőrség feladatának. Hozzátette: szükséges, hogy a jövőben jobban értékeljék a rendőrség erőfeszítését, és több együttműködésre van szükség az állampolgárok és a rendőrség között, valamint a politika világában is, hogy a rendőrség megbecsülése, értékelése a közvélemény szemében is helyreálljon.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.