Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Közlekedési baleset történt ma hajnali fél négykor az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán - közölte a rendőrség.
Az autópálya bal pályatestén közlekedett Eszteregnye irányából Nagykanizsa irányába egy huszonöt éves szlovén állampolgárságú nő az általa vezetett Seat Alhambra típusú személygépkocsival. A 215/600 kilométerszelvénybe érve balra letért az úttestről, majd a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően a személygépkocsi többször megpördülve átesett a jobb oldali pályatest és a pályatesteket elválasztó szalagkorlát között lévő füves területre, majd orral Eszteregnye irányába a kerekein állt meg.
A baleset következtében a személygépkocsi utasa, egy negyvenhárom éves szlovén férfi a kórházba szállítást követően elhunyt. A gépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A baleset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.