A Balaton melletti falvak nagy része a turizmusból él, az itteni polgármesterek pedig kongatják a vészharangot, hogy ha az üdülési csekket megadóztatja a kormány, akkor ők tönkremennek - mondta az államfő, azután, hogy együtt ebédelt a Balaton déli partja, valamint a zalai térség településeinek polgármestereivel.
Szólt arról is: nincs rendben az, hogy a nemzeti parkok nem rendelkeznek vagy tulajdonjoggal, vagy pedig vagyonkezelői jogokkal a védett területek felett. Felhívta a figyelmet arra, hogy amikor létrehozták az egységes zöldhatóságot, akkor elvették a nemzeti parkoktól az összes hatósági jogkört.
Sólyom László elmondta: fontos megoldandó probléma a nemzeti park területén megtalálható tájsebek kérdése. Példaként említette a Bakonyban található bauxitbányát, valamint azt, hogy a Balaton-felvidéken annak idején súlyos károkat okozott a honvédség.
Tájsebnek nevezte az államfő a Tihanyi-félszigeten épülő óriási társasházakat is. Hozzátette: a csopaki polgármester mindezért tájképi védettséget szerzett az egész Szőlőhegynek.
Az államfő elmondta: a polgármesterekkel beszélve felvetődött a csatornázás kérdése is. A Balaton-törvényt annak idején visszaküldte az Országgyűlésnek - emlékeztetett. Mint mondta, szükség van arra, hogy a tó vizének védelme érdekében korlátozzák a csatorna nélküli építkezéseket, de - tette hozzá - ez a törvény nem azért van, hogy a falvakat tönkretegye.
Sólyom László újságírói kérdésre válaszolva közölte: addig nem mond véleményt a hétfőn elfogadott adótörvényekről, míg alaposan át nem tanulmányozta őket.
A köztársasági elnök a nemzeti parkban tett látogatásának záró napján, kedd délelőtt kisvasúttal utazott a Nagyberekben, a Balatonfenyves-Somogyszentpál vonalon, amelyet 2002 és 2003 között újították fel. Ezután ebédelt a polgármesterekkel, majd záró programként látogatást tett a Siófok-Töreki Természetvédelmi Területen.
Sólyom: fenn kell tartani az üdülési csekket
Az üdülési csekk egy társadalmi intézmény, amelynek jól bejáratott funkciója van, a családoknak segít, ezért fenn kell tartani - mondta Sólyom László köztársasági elnök.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Magyar Péter benyújtja az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Putyin, Trump, Erdogan és Hszi tervei miatt is aggódhat a világ
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
A munkaruha szívja magába a forróságot – dől a panasz a postásokból két társuk halála után
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
17 év börtönre ítélték Bagdy Emőke fiának gyilkosát
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?