„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Önmaga karikatúrájává vált az egy hónapja még az MSZP miniszterelnökjelölt-állítási szappanoperáján méltatlankodó MDF.
A párt frakciója Csáky András márciusi kilépésével létszám alattivá vált és megszűnt, a képviselőcsoport újjáélesztésére gyúró pártvezetés számára pedig immár mintha teljesen közömbössé vált volna, hogy kivel, kikkel, csak megint legyen MDF-frakció az Országgyűlésben. Az emberhalászat a múlt héten érte el a mélypontját – áll a HVG elemzésében.
Ha egyelőre még csak átmenetileg is, de mostanában jobb, megbízhatóbb MDF-es elvtársakká váltak azok az országgyűlési képviselők, akiket – érkezzenek bár a Fideszből (Lengyel Zoltán, Császár Antal), vagy a kormányból (Gyenesei István volt önkormányzati miniszter) – korábban szinte semmi sem kötött az MDF-hez, mint azok, akik a nehéz időkben is kitartottak. Maga az a tény, hogy Hock Zoltán, Katona Kálmán, illetve Pettkó András, a korábbi MDF-frakció oszlopos tagjai kérdéseket bátorkodtak megfogalmazni a frakció újjáalakításával kapcsolatban – például, hogy nem áll-e fenn az a veszély, hogy „karakter nélküli, hiteltelen formációvá alakulunk” – meg is pecsételte a sorsukat.
A HVG összegyűjtötte azok listáját, aki Dávid Ibolya tízéves elnöksége alatt hagyták el az MDF-et vagy frakcióját. Böngéssze a névsort a csütörtöki HVG-ben!
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.