Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A napokban kizárta tagszervezetei sorából a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét (TMRSZ) - írja a Népszabadság.
A lapnak nyilatkozó Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke indokolásában elmondta: a TMRSZ 2005-ös csatlakozása óta folyamatosan vitatta a konföderáció belső szabályzatát, de erősítette a kizárást az is, hogy a Tettrekész honlapján rendre jelentek meg a társadalmi normákat durván áthágó megnyilatkozások, mint például az, hogy Magyarországon nem lehetőség, hanem kötelesség antiszemitának lenni.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezetek Szövetségének vezetője pedig a lapban súlyos problémának nevezte, hogy egy rendőrszakszervezet politikai mozgalomhoz kötődik, mert ez diktatúra kialakulásával fenyeget.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő este vizsgálatra utasította az országos rendőrfőkapitányt a TRMSZ Jobbikkal kötött megállapodása miatt - olvasható a napilapban.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.