Közlése szerint az APEH Váci úti épülete elé a VÉSZ tagjai építési törmeléket tettek le, amit rendőrségi felszólításra sem vittek el. Ugyanígy nem tettek eleget a terület elhagyására vonatkozó felszólításnak sem. Előbbi ügyben a XIII. kerületi önkormányzat illetékes osztálya jár el, míg a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt a XIII. kerület rendőrsége indít eljárást - közölte.
Bandi Attila, a VÉSZ elnökségi tagja az MTI-nek elmondta: a demonstrációval az ellen tiltakoztak, hogy a kis- és középvállalkozások nem kapják meg pénzüket a fővállalkozóktól az elvégzett munkáért, miközben nekik be kéne fizetni az adót. Ezért úgynevezett "természetbeni fizetést" alkalmaztak, és a hétfőn egy ki nem fizetett munka miatt Hévízről elhozott építkezési anyagokat helyeztek az APEH épülete elé. Ezzel véleménye szerint nem sértették meg a gyülekezési törvényt.
A VÉSZ elnökségi tagja arról is beszélt, hogy a Pénzügyminisztériumnak és az APEH-nek is írtak hivatalos leveleket, melyekben az állt: a ki nem fizetett munka után, hiába állítottak ki számlát a vállalkozók róla, ne kelljen adózni. Bandi Attila hozzátette: a VÉSZ elnökének, Éliás Ádámnak a rendőrségi előállítása hét órán keresztül tartott, ez idő alatt nem hívhatta fel sem ügyvédjét, sem hozzátartozóit, sőt, sem ételt, sem italt nem kapott. A VÉSZ-t ezenkívül 50 ezer forint bírsággal sújtotta a rendőrség.
BRFK: szabálysértést követtek el a VÉSZ demonstrálói
Szabálysértést követett el a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) az a kisebb csoportja, amely szerdán előzetes bejelentés nélkül demonstrált az APEH budapesti épülete előtt; szervezőjüket előállították, aki később szabadon távozhatott - mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.