Lakatos Csaba úgy fogalmazott: Magyarország és a cigányság szégyene is, hogy fennáll annak a veszélye, parlamenti párt lesz a Jobbik, amely mindezt két év alatt tudta megalapozni.
A cigányoknak elegük van abból, hogy a cigány politikusok egymással harcolnak, elfelejtik, hogy honnan kerültek a pozícióba, és nem is élnek vele. "Négy-öt cigány politikus háborúzik egymással, és nem hajlandó kompromisszumot kötni, így nem lehet elérni, hogy kikerülhetetlen legyen a cigánypolitika" - véli Lakatos.
Oláh Sándor, a salgótarjáni ckö képviselője a "mindenki által törvénysértőnek talált" monoki kezdeményezést is hibáztatta a rasszizmus térnyeréséért, de mint mondta, a médiában is jó üzlet a cigányellenesség. Azzal érvelt, hogy az utóbbi három évben a média csak arról tudósít, ha cigányok követnek el vagy cigányok ellen követnek el bűncselekményt, pedig az erősödő előítéleteket olyan pozitív példák is ellensúlyozhatnák, mint a roma szakkollégium.
Oláh Adrienn, a kollégium hallgatója ugyanazt a gondolatot fogalmazta meg: nem pénz, hanem szándék hiánya nehezíti a cigányok integrációját.
Az Európai Integrációs Cigány Szövetség, a Szent István Egyetem Romaszakkolégiuma, a salgótarjáni ckö, valamint a Heves megyei cigány szövetség rendezvényén mintegy harmincan vettek részt.
"A cigányság szégyene is, ha a Jobbik parlamenti párt lehet"
Semmit nem ért el a cigánypolitika Magyarországon az utóbbi húsz évben, miközben négy-öt cigány politikus háborúzik egymással - mondta a Heves megyei cigány kisebbségi önkormányzat (ckö) elnöke A cigányság jövője című konferencián Salgótarjánban.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
„Ha másként is, de a jövőben is számítunk önre” – írta Magyar Péter Polgár Juditnak
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.